MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2013. május 24., péntek 07:56

Ismét sportágak özöne a Budapesti Nagy Sportágválasztón hangszerek zsongásával spékelve

Május 24-25-én ismét több száz hangszert próbálgathatnak mindazok, akik ellátogatnak a Budapesti Nagy Hangszerválasztóra (a Nagy Sportágválasztó társrendezvényére). Gitárok, basszusgitárok, dobok és egzotikus ütőhangszerek, vonós, fúvós, billentyűs hangszerek, DJ eszközök, valamint erősítők sokasága között, szakemberek segítségével tájékozódhatnak a zenét tanulni vágyó gyermekek és szüleik egyaránt. A zenetanulásról és a zenei táborokról is információkhoz juthatnak az érdeklődők, hiszen jelen lesz az idén 20 éves Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor több tanára, a Banda Tábor szervezői, illetve a tavalyi év végén nemzetközi innovációs díjat nyert BaccordLOGic zeneoktatási rendszer megalkotója. A programot számos hangszerbemutató és a Rockforce nevű – gyermekekből álló – de profi zenészeket is ámulatba ejtő produkciója színesíti majd.


„Nagyszerű ötlet ez a rendezvény, hiszen teljesen egyedülálló módon köti össze a sportban és a zenében rejlő óriási lehetőségeket... azt a két legnagyobb erőt, amely képes értelmes elfoglaltságot kínálni a mostanában teljesen céltalan „virtuális” ifjúságnak. A sportra szüksége van a testnek, a zenére pedig a léleknek, melyek egészsége nélkül puszta vegetálássá alacsonyodik le a létezés.” - Mondta Andrásik Remo a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára.

És hogy mit kínál a Budapesti Nagy Sportágválasztó? Interaktív sportági akadémiának is tekinthető a május 24-25-i budapesti rendezvény, hiszen a legvájtfülűbb sportrajongók számára is újdonságot jelenthetnek például a következő mozgásformák: subbuteo, szituációs lövészet, footgolf, sepaktakraw, hét csillag sáska kung-fu, melyek mind képviseltetik magukat majd a kőbányai helyszínen.

A megjelenő több mint 90 - díjmentesen kipróbálható - sportágat felsorolni is sok hát még kipróbálni, de azért ízelítőnek mégis megnevezünk jó néhányat, a teljesség igénye nélkül. Érdekesség például, hogy ugyan májusi rendezvényről van szó, de a téli sportágakba ismét bele lehet kóstolni, hiszen képviselteti magát a jégkorong, a korcsolyasportok, a sí és a snowboard és ismét kipróbálható a téli olimpiák egyik nagy népszerűségnek örvendő válfaja, a versenybob is. A labdasportágak sokasága (kosárlabda, labdarúgás, röplabda, kézilabda, amerikai football, rögbi, korfball...) mellett, az önvédelmi és küzdősportok (judo, birkózás, boksz, aikido, kendo, kempo, francia boksz, ju-jitsu, nanbudo, hapkido, kick-box, capoeira, ninjutsu...) széles választéka kínálja magát a megismerésre. A szervezők nagy örömére ismét a megjelenő sportágak között lesz az akrobatikus kosárlabda, a Faceteam felnőtt és utánpótlás csapata képviseletében, valamint a freestyle focisok is újra elbűvölik majd a látogatókat zsonglőri ügyességű labdakezelésükkel. A Rippel testvérekkel, akik már több éve szintén rendszeres résztvevői a rendezvénynek, aRippel Brothers Mozgásművészeti Akadémia sportági helyszínén találkozhat a közönség. A golyós sportágakat a bocsa és a petanque képviselteti majd, de ismét jelen lesz vívás, a szablyavívás, a tamburello, a kettlebell, a tájékozódási futás, az akrobatikus pompon, a cherleading, a rádióamatőr sport, a mediball, a lábtoll-labda és a lovassport is. Az ütős sportágak közül megjelenik a tenisz, a strandtenisz, az asztalitenisz, a krikett, a tollaslabda és a gyorstollaslabda. A szellemi sportok kedvelői sem fognak unatkozni, hiszen eljönnek a Budapesti Nagy Sportágválasztóra a sakk, a gó, a dáma képviselői is. Aki a ritmust, a zenét kedveli azt a táncsport és a mindig óriási közönségsikert arató zumba fogja lázba hozni. Aki pedig a vizes sportágakba szeretné belekóstolni, annak kiváló lehetőséget ad a kajak, a kenu, az evezés, a sárkányhajó sporteszközeinek kipróbálása. A sportágak királynője az atlétika, de a szintén mindig nagyon népszerű íjászat, darts, sportlövészet sem maradhat ki a megjelenő sportágak felsorolásából, de ugyanez vonatkozik a BMX-re és a görkorcsolyára. A technikai sportágak szerelmeseinek is van jó hírünk, hiszen a motorsport és az RC modellsport is képviselteti magát. A májusi Budapesti Nagy Sportágválasztón ismét megcsodálhatjuk majd a barantások és a gladiátor harcosok bemutatóit is.

A rendezvényeken hagyományosan megjelennek neves sportszemélyiségeink, olimpikonjaink, élsportolóink, hogy jelenlétükkel is népszerűsítsék saját sportágukat és általában a sportot, a rendszeres testmozgást. Nem lesz ez másként május 24-25-én sem!
Akik már biztosan ott lesznek a rendezvényen:  Berki Krisztián (torna), Cseh László (úszás), Szilágyi Áron (vívás), Ladányi Balázs (jégkorong), Vincze Ottó (labdarúgás), Báder Márton (kosárlabda), Bedák Zsolt (ökölvívás), Hadfi Dániel (judo), Fazekas Nándor (kézilabda), Pulai Imre (szánkó, kenu), Kozmann György (kenu).  (A megjelenő neves sportszemélyiségek névsora folyamatosan bővül).

 

Megnyitó

A rendezvényt Dr. Simicskó István, az EMMI sportért és ifjúságért felelős államtitkára, rendezvényünk egyik fővédnöke nyitja meg 9.30 órakor a nagyszínpadon, olimpikonok, világbajnokok, neves sportszemélyiségek jelenlétével, 9.40 órától az ország legfiatalabb – 11 éves lányokból és fiúkból álló -  rockzenekara, a Rockforce ad egy kis koncertet, mely a Budapesti Nagy Hangszerválasztó nyitóeseménye lesz.

 

A Magyar Olimpiai Bizottság megjelenése a rendezvényen

Dr. Simicskó István az EMMI Ifjúságért és Sportért Felelős Államtitkára mellett, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeis elfogadta a rendezvény fővédnöki felkérését.

A Magyar Olimpiai Bizottság május 24-25-én a rendezvényen is megjelenik, több aktivitással bemutatva és képviselve tagozatait, illetve a Magyar Olimpiai Akadémiát.  A Sportágválasztó történetében először jelenik meg az Universiadéra készülő Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS), amely, többek között, bemutatja a SportPont Programot. A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai tagozatának standja előtt a színpadon cheerleader és karate bemutató is lesz.
A MOB a Budapesti Nagy Sportágválasztón megjelenő több mint 90 sportág közül egynek szakmai NÍVÓ-díjat ad át, kiemelve, elismerve azt a sportágat, amelyik a legszínvonalasabban, leginteraktívabban, legötletesebb módon jeleníti meg saját sportágát!

 

Naponta 100 díjmentes sportantropometriai mérés lehetősége a rendezvényen

Sportágválasztás tudományos háttérrel.  A sportantropometriai méréssel meg lehet határozni, hogy az adott gyermekhez, genetikai adottságai, testalkata alapján milyen mozgásforma típus illik. A 7 éves kortól végezhető méréssel (maximum 3 cm eltéréssel) az is meghatározható, hogy 18 éves korában milyen magas lesz majd a gyermek. A mérések során összesen 24 paramétert vesznek figyelembe. Ezek között vannak olyan általános adatok, mint a testsúly vagy a magasság, de végeznek például bőrredő és csontvastagság mérést is. Az adatfelvétel után következik a test-összetétel meghatározás, ennek alapján tudják megmondani, hogy az adott jelentkezőnek a testalkatához melyik sportág passzol a leginkább. Az adatfelvétel általában pár percet vesz igénybe, ezt követően körülbelül öt-tíz percen belül megszületik az eredmény. A Budapesti Nagy Sportágválasztón naponta 100 díjmentes sportantropetriai mérési lehetőség igénybevételére van lehetősége a látogatóknak.
A díjmentes mérésre a www.sportagvalaszto.hu oldalon lehet bejelentkezni.

 

Érdemes bringával jönni

A szervezők mindenkit bátorítanak, hogy üljön kerékpárra, és így jöjjön ki a rendezvényre. A XII. Budapesti Nagy Sportágválasztón és a III. Budapesti Nagy Hangszerválasztón a MOL jóvoltából a kerékpárral érkezők részére külön bicikli tároló áll majd rendelkezésre, ahol kisebb szervízre, finom beállításokra is lehetőség nyílik és egy ajándék fényvisszaverős karpánttal is díjazzuk a két keréken érkezőket.

 

Díjátadók szombaton

Rendezvényünk ad otthont szombaton, 11. 30 órakor a Decathlon a Hónap Műhelye díjátadójának a nagyszínpadon. Egy másik ünnepélyes momentum pedig a 12.30 órakor kezdődő MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázatának eredményhirdetése. A 2013. évi nyerteseknek az okleveleket Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó, a program korábbi támogatottja adja át.

13.30 órakor a Magyar Olimpiai Bizottság NÍVÓ-díját adja át a Budapesti Nagy Sportágválasztón legszínvonalasabban megjelenő sportág képviselőinek.

 

Nyitva tartás

A budapesti rendezvény pénteki napja továbbra is az oktatási intézményekből érkező gyerekcsoportnak van fenntartva, de péntek délután és szombaton egész nap a nagyközönség előtt is szélesre tárjuk a kapukat. Nyitva tartás: 9-17 óra között.

Helyszín: Merkapt Sportközpont, Budapest, X., Maglódi út 12/A.

A BELÉPÉS DÍJMENTES!

 

Májusban nem csak Budapesten, hanem további három helyszínen is lesz Nagy Sportágválasztó:

Dunaújváros                           2013. május 24-25.

Kaposvár                                 2013. május 24-25.

Szekszárd                               2013. május 31.- június  1.

 

További információ: www.sportagvalaszto.hu