MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2013. január 31., csütörtök 23:14

A MEFS nyilvánosságra hozta a Hajós Alfréd Tervet, az egyetemi sport 2013-2020-as időszakra vonatkozó szakmai programját

A Magyar egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elkészítette a felsőoktatási sport területére vonatkozó szakmai programtervet, a Hajós Alfréd Tervet, melyet a MOB-on keresztül kíván felterjeszteni a sportpolitikáért felelős miniszternek. A programterv egyes elemeit – a MOB-bal együttműködve – 2013. január 31-én, a felsőoktatási sport egyik bástyáját jelentő Debreceni Egyetemen hozta nyilvánosságra, bocsátotta társadalmi vitára az érintettek körében.


Az egyetemi sport vezetése a MEFS részéről Prof. Kiss Ádám elnök, dr. Székely Mózes főtitkár, Kovács György és Rakaczki Zoltán sportszakmai munkatársak, valamint Prof. Tóth Miklós, a MOB alelnöke képviseletében először a Debreceni Egyeteme vezetésével és sportvezetésével találkozott az intézmény Rektori Tanácstermében. A Hajós Alfréd Terv részleteinek ismertetésénél a Debreceni Egyetem részéről valamennyi érintett vezető jelen volt, a teljesség igénye nélkül: Prof. Fábián István rektor, Prof. Jávor András oktatási rektorhelyettes, dr. Bács Zoltán gazdasági főigazgató, Lenténé Puskás Andrea és Nagyné Varga Katalin egy-egy Centrum sportvezetői és Kőmíves Péter Miklós, aki mind a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatát, mind a HÖOK-ot képviselte.

A délután folyamán Kósa Lajos, Debrecen városának polgármestere, Prof. Fábián István, a Debreceni Egyetem rektora, Prof. Tóth Miklós, a MOB alelnöke, egyúttal a MOB diák- és egyetemi-főiskolai sportért felelős szakmai tagozatának elnöke, valamint Kőmíves Péter Miklós, a HÖOK Felügyelő Bizottságának elnöke és Prof. Kiss Ádám, a MEFS elnök egy közös sajtótájékoztató keretében hozta nyilvánosságra az egyetemi sport szakmai programját.  

A sportkoncepció három fő iránya a versenysport és a felsőoktatás kapcsolatának erősítése élsportolók hazai egyetemeken történő felkészítésével és versenyeztetésével, az egyetemi tömegsport javítása az általános testnevelés kötelezettségének felsőoktatásba való bevezetésével és az infrastruktúra fejlesztése - ismertette a Debreceni Egyetem rektora a sajtótájékoztatón.

Fábián István hozzáfűzte: mentorprogramokkal és egyéni tanrend kialakításával az intézmények nagyban tudják segíteni a sportolókat. Az élsportolók jelenléte pedig nagyon erős ösztönző erőként hathat a hallgatókra és az egyetemekre jelentkezőkre. A kettős életpálya modell el kívánja érni, hogy a legtehetségesebb, a világ legjobbjai közé tartó sportolókat stabil felsőoktatási háttér megteremtésével, és kiemelten támogatott sportklubokkal segítse, és itthon tartsa.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere elmondta: a szakmai egyeztetést követően a jövő évi költségvetési törvény elfogadásával válhat véglegessé a Hajós Alfréd Terv pénzügyi háttere. A városvezető szerint önálló hallgatói sportnormatíva bevezetésével az eredményeket, a sikereket kell támogatni.

"Fel kell állítani egy egységes mérőindexet a sportban elért eredmények értékelésére és ez alapján kell az egyes intézményekhez és hallgatókhoz irányítani az ösztöndíjakat" - részletezte a Kósa Lajos, hozzátéve, az infrastruktúra fejlesztésére pályázati pénzeket célszerű bevonni. Szólt arról is, hogy a középiskola elvégzéséig kötelező mindennapos testnevelést idővel a felsőoktatásban résztvevőkre is kiterjesztik.

Kósa Lajos elmondta azt is, hogy a Debreceni Egyetem és a megyeszékhely önkormányzatának az együttműködése, közös szakmai programjai és fejlesztései voltak a Hajós Alfréd Terv alapjai, ezért is mutatják be a programot az intézményben.

Tóth Miklós, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke közölte, hogy a terv keretében pályázni fognak a 2019-es vagy 2021-es Nyári Universiade rendezésére. "Addig fogunk próbálkozni, amíg el nem hozzuk Magyarországra a legrangosabb felsőoktatási sportversenyt" - hangoztatta.

Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség elnöke arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy a HÖOK-kal közös, valamennyi felsőoktatási intézményre kiterjedő sportnépszerűsítő kampány (SportPont Program) elindításával a hallgatók széleskörű elérését és a felsőoktatási sportéletbe történő bevonását kívánják elérni 2013-tól. 

A hallgatók megmozgatásának másik kulcseleme egy Sportiroda-hálózat kialakítása, amelynek célja, hogy a sportszervezés az intézmény egészében koordináltan, szakmai minőségbiztosítással, a hallgatók, a testnevelők, és az egyesületek tevékenységét összehangolva, valamint a sportingatlanok üzemeltetésével egyeztetve történjen.

Az egyetemi sport-infrastruktúra fejlesztését a Hajós Alfréd Terv hosszú távú célként jelöli ki. A Terv keretében még 2013-ban elkészül a felsőoktatási sportingatlan kataszter, ami világosan bemutatja a lehetőségeket és hiányosságokat. ― Budapesten első sikerként könyvelhetjük el, hogy az újbudai felsőoktatási sportkomplexum, a Tüskecsarnok befejezéséről és 2014-es megnyitásáról már kormányhatározat született.

Kőmíves Péter Miklós, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája felügyelőbizottságának elnöke a szervezet támogatásáról biztosította a Hajós Alfréd Tervet.

A Hajós Alfréd Terv megvalósításához is nemzeti szintű összefogásra van szükség. Szakmai partnerként a kormányzati és önkormányzati szerveken kívül számít a sportági szakszövetségekre, a sporttudományi és sportszakmai szervezetekre. A szakmai programterv sikeres megvalósítása a MEFS tagszervezetei, a felsőoktatási intézmények és sportegyesületeik közös munkáján fog alapulni.

A sajtótájékoztató keretében Kiss Ádám, elismerve és megköszönve a Debreceni Egyetem az egyetemi sport területén végzett kiemelkedő munkáját és eredményeit, MEFS aranyplakettet adott át Fábián István rektornak.

 

 

Képgaléria

{gallery}1177{/gallery}