MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Web: www.elte.hu

 

Kapcsolódó híranyagok:
Két forduló után, hibátlanul az élen a BME Futsal Club!

A Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság címvédője átmentette tavalyi formáját erre az idényre is. Csernai mester tanítványai Fábián Gábor duplájának köszönhetően rangadót nyertek a hétvégén a Corvinus Futsal ellen, majd gólfesztivált rendeztek a vizsgaidőszak miatt már foghíjasan felálló Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Állami- és Jogtudományi Kar (ELTE- ÁJK) ellen. 

2015. október 01., csütörtök 22:03

Sikerrel zárt a XXIX. 5vös5 kilométer futóverseny

Sikerrel zárt a XXIX. 5vös5 kilométer futóverseny

A hagyományokhoz hűen 5 óra 5 perckor rajtolt el kedden az 5vös5 kilométer futóverseny az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) népszerű szabadidős eseménye. A rendezvény ez alkalommal is ünnepélyes megnyitóval indult, amelyen az egyetem képviselője mellett felszólalt Nagy Tímea, az Universiade Bajnokok Klubjának elnöke, a hatszoros Universiade bajnok, kétszeres olimpiai bajnok, ötszörös világbajnok, Európa-bajnok, aki felsőfokú diplomáját az ELTE-n szerezte. Az immáron XXIX. alkalommal megrendezett futóverseny kijelölt távját csaknem 1100 sportolni kedvelő futó tette meg.  Az eseményen rajtvonalhoz állt dr. Székely Mózes, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkára az egyetem oktatója is, aki 21:16 perc alatt futotta le a távot. A MEFS főtitkára a táv megtételét követően részt vett a legjobb eredményt elérő futók díjazásában is.

 

 

 

Ma rajtol a XXIX. 5vös5 kilométer futóverseny

Ma este 5 óra 5 perckor rajtol az 5vös5 kilométer futóverseny az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) szervezésében. A hagyományokhoz hűen az esemény ünnepélyes megnyitóval indul, amelyen az egyetem képviselője mellett felszólal Nagy Tímea, az Universiade Bajnokok Klubjának elnöke, a hatszoros Universiade bajnok, kétszeres olimpiai bajnok, ötszörös világbajnok, Európa-bajnok, aki felsőfokú diplomáját az ELTE-n szerezte. A megnyitót a versenyszellem feltüzelése végett 16.45-től zenés bemelegítés követi, hogy megelőzhetőek legyenek a sportolás közben szerezhető sérülések. Az immáron XXIX. alkalommal megrendezett futóversenyre eddig több mint 1100 nevezés érkezett. Az eseményen rajtvonalhoz áll dr. Székely Mózes, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkára is.

 

 

Bronzérmes az úszó VB-n Kapás Boglárka, a MEFOB győztes ELTE hallgató

A kazanyi vizes világbajnokságon az 1500 méteres gyorsúszásban volt a keddi versenynap egyetlen magyar döntőse, és Kapás Boglárka (ELTE hallgató) kitartó úszással, a végén folyamatosan gyorsulva megszerezte a bronzérmet. Az utolsó száz előtt még negyedik volt, de végül két másodpercet vert a dán Lotte Friisre. Ő egyébként nem akárki, 2011-ben világbajnok volt.

Sport határok nélkül – A legjobb kárpát-medencei csapatok csaptak össze Tusnádfürdőn

2014 után, immáron második alkalommal rendezték meg a Tusványosi Finálé (TuFi) névre hallgató futsal döntőt Tusnádfürdőn. A tornán a legjobb kárpát-medencei egyetemi csapatok vettek részt. A torna szervezői és a résztvevő csapatok a januárban elhunyt Buzánszky Jenőre, a 2014-es torna fővédnökére emlékeztek.

Sport határok nélkül – Vedd fel a bajnokok ritmusát!

A 26. Tusványos keretén belül 2015-ben, immáron második alkalommal rendezik meg a Tusványosi Finálé (TuFi) névre hallgató futsal döntőt. A tornán a legjobb kárpát-medencei egyetemi csapatok vesznek részt. A torna 2014-es fővédnökére Buzánszky Jenőre, az Aranycsapat legendás játékosára együtt emlékeznek a szervezők és a döntőbe jutó legjobb nyolc csapat.

Strandkézilabdában idén a KRE lányai és ismét a BME fiai jeleskedtek

Alig két héttel azután, hogy a tengerparti Lloret de Mar-ban a magyar női strandkézilabda-válogatott megvédte Európa-bajnoki címét, a felsőoktatásban tanuló kézisek a Velencei-tavi EFOTT fesztivál nyárias melegében mérték össze tudásukat.

Napfény, vízpart és látványos küzdelem a Strandröplabda MEFOB-on

Felsőoktatásunk legjobb strandröplabdásai az EFOTT pályáján mérték össze idén tudásukat. Nyárias melegben, vízparti hangulatban, izgalmakkal teli küzdelmeket láthattak a bajnokság iránt érdeklődő szurkolók.

A Szent István Egyetem hallgatói nyerték meg a Rögbi MEFOB-ot

Gödöllő városában 2015. július 23-án indul az Egyetemi 7-es Rögbi Európa-bajnokság (7-es Rögbi EEB), ahol megmérettetik magukat az idei Rögbi Magyar Egyetemi-Főiskolai Bajnokság győztesei, a Szent István Egyetem (SZIE) hallgatói is.

Elismerést érdemlő cheerleader eredmények az Európa-bajnokságon

Az ELTE Cheer Team 2015. május 30-án 8 kategóriában kvalifikálta magát az idei hivatalos European Cheerleading Championship-re, amit 2015. június 28-án Ljubjana-ban rendeztek. Bár a résztvevők tudták, hogy az idei Európa-bajnokságon olyan csapatokkal fognak találkozni, akik már 20 éve űzik ezt a sportot, a sportágat három éve kezdő magyar hallgatók ennek ellenére szerették volna megmutatni, hogy Magyarországon is fejlődik a Cheerleading és a Cheer Dance.

1. oldal / 19