MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2013. október 09., szerda 00:44

Új elnököt választott a BEAC közgyűlése

2013. október 3-án az ELTE BTK kari tanácstermében gyűlt össze a 115 éves BEAC Küldöttgyűlése. A tizennyolc szakosztály küldötteit a Bölcsészettudományi Kar nevében Dr. Borsodi Csaba az ELTE BTK intézetigazgatója, Mezey Barna rektor képviseletében Dr. Karácsony András stratégiai rektorhelyettes köszöntötte a tisztújításra összegyűlt klubtagokat.


Dr. Kiss Ádám, a BEAC elnökeként utolsó közgyűlését vezette le. A napirend szerint a szakosztályok, a Felügyelő Bizottság és a 2009-2013 közötti négy év beszámolójának és az Alapszabály módosításának elfogadásával kezdett a küldöttgyűlés.

Dr. Kiss Ádám kiemelte, hogy mind a gazdaság, mind a felsőoktatás számára nehéz időszak volt az elmúlt négy év. Egy ilyen erőt próbáló időszakban a BEAC adósságaiból és az ELTE-vel rendezetlen viszonyából talpra állt és visszatérve az 1898-as gyökereihez újból egyetemi hallgatók százainak nyújt minőséget és értéket közvetítő sportolási lehetőséget, több mint 40 sportágban. Kiss Ádám kiemelte, hogy a szakosztályok erőn felüli és áldozatkész munkája kellett a BEAC helyzetének stabilizálásához. Az elmúlt négy év fontos lépése volt, hogy az ELTE SE hallgatói szakosztályait befogadta a BEAC, így a sportolók és a klub vezetésének is kétharmadát ELTE kötődésű hallgatók, oktatók adják. A BEAC elnöke külön megköszönte Dr. Székely Mózesnek, a BEAC volt ügyvezetőjének és Daróczi Gábornak, a Felügyelő Bizottság elnökének a kiemelkedő társadalmi munkáját. Simon Gábor megköszönte az ELTE EHÖK-nek, az ELTE ESI-nek, az ELTE Karrierközpontnak, a BEAC Kosárlabda Szakosztályának és Újbuda Önkormányzatának a kiemelkedő együttműködést és támogatást, ami nélkül az klub nem tudott volna talpra állni.

A négy éves beszámolót után Dr. Karácsony András az ELTE vezetésének és a BEAC Elnökségének nevében köszönte meg egy gravírozott kristály díj átadásával Dr. Kiss Ádámnak az ELTE és a BEAC sportéletéért végzett kimagasló munkáját.

Utolsó napirendi pontként a tisztújítás következett. A küldöttek egyhangúlag, 32 igen szavazattal választották meg Dr. Karácsony Andrást a BEAC elnökének. Az ELTE stratégiai rektorhelyettesét Dr. Mezey Barna az ELTE rektora jelölte a pozícióra. Az egyesület alelnökeinek Dr. Székely Mózest és Szabó Lászlót, a BEAC ügyvezető igazgatójának Simon Gábort választották meg. A küldöttek szavazatai alapján a BEAC elnökségébe négy éves mandátumot szerzett az ELTE EHÖK elnökség által jelölt kilenc hallgató: Zaránd Péter, EHÖK elnök; Pálffy László, ÁJTK; Müller Barbara, BGGYK; Ulicza Tamás, BTK; Tóth András, IK; Töli Gergely, PPK; Király István Mihály, TáTK; Puskás Adrienn, TÓK; Béni Kornél, TTK.

Az elnökség tagja lett az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet igazgatója Dr. Bárdos György, az Egyetemi Kollégium főigazgatója Dr. Seifert Tibor, az Atomfizikai Tanszék docense Dr. Horváth Ákos, Dr. Hunyadvári László az ELTE Informatika Karának docense és a BEAC Asztalitenisz Szakosztály elnöke, Gerendási István a legsikeresebb BEAC szakosztály, az Atlétika Szakosztály elnöke, Ádám György, a Sakk Szakosztály elnöke és Szabari János a Kosárlabda szakosztály vezetője. A Felügyelő Bizottságba Szalay Krisztiánt, az ELTE Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság, Kontrolling Osztály vezetőjét, Dr. Princzinger Pétert, sportjogászt, az ELTE PPK oktatóját és Daróczi Gábort választották meg.

A BEAC 21 tagú elnökségéből 16-an tartoznak az ELTE vezetői, oktatói, dolgozói és hallgatói közé. Dr. Karácsony András, a BEAC elnökeként megköszönte a közgyűlés egyhangú támogatását és elmondta, hogy az elmúlt négy évben elkezdett munkát kívánja folytatni, erősíteni az ELTE és BEAC közötti kapcsolatot és elősegíteni egyetemvezetőként az egyetemi sport elismerését és fejlesztését.

Forrás: BEAC.hu