MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2015. július 03., péntek 12:25

Egyedülálló nemzetközi elismerést kapott a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) legmagasabb szintű elismerését a „Jean Petitjean” díjat adományozta tegnap a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetségnek (MEFS). Korábban ezt a kitüntetést még egyetlen nemzet sportszervezete sem nyerte el. Az elismerést a FISU elnöke, Claude-Louis Gallien adta át a szervezet kétévente megrendezésre kerülő Gála ünnepségén Gwangjuban, dr. Székely Mózesnek, a MEFS főtitkárának, aki a ma kezdődő 28. Nyári Universiadéra érkezett Dél–Koreába.


A díj megítélésével a FISU Végrehajtó Bizottsága elismeréssel kívánt adózni egyrészről Magyarország és a világ legidősebb (101 éves) olimpiai bajnoka, a háromszoros egyetemi világbajnok vízilabdázó, Tarics Sándor sikerekkel teli sportpályafutása előtt, másrészről üdvözölni kívánta azt a kezdeményezést, amelynek révén Magyarországon 2015. augusztus 27-én Emléknappal ünneplik meg az 1965. évi negyedik Budapesti Nyári Universiade 50. évfordulóját.

A FISU vezetői köszönetet mondtak azért az elkötelezettségért és mindazokért az erőfeszítésekért, amellyel a MEFS az egyetemi sport mozgalom magyarországi és nemzetközi továbbfejlesztését jelenleg is támogatja. A FISU elnöke és főtitkára, Eric Saintrond, a MEFS elnökének Prof. Dr. Kiss Ádámnak küldött levelükben kiemelték, hogy a MEFS hosszú ideje a legaktívabb nemzeti egyetemi sportszövetségek közé tartozik, példaértékű az az elkötelezettség, amellyel napjainkban az egyetemi hallgatók sportéletének magas szintű fejlesztését segíti.

A „Jean Petitjean” díj átvételekor a MEFS főtitkára köszönő beszédében leszögezte: Magyarországon évtizedeken át kevés figyelmet és törődést kapott az egyetemi sport. Ahogy a MEFS-et 20 éven át vezető korábbi elnök,  prof. dr. Frenkl Róbert fogalmazott: „az egyetemi sport mindkét szülője mostohaszülő”, sem a felsőoktatás, sem a sport nem érezte igazán magáénak. A főtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy a 2012-ben hivatalba lépett új vezetés kötelességének tekinti, hogy változtasson ezen a helyzeten, partnereket találjon a feladathoz és a kormányzati, egyetemi és sport vezetőkkel közösen, sikerre vigye az egyetemi sport ügyét. „Mi továbbra is erős elkötelezettséggel, a FISU által elfogadott célok érdekében és alapelvei szerint dolgozunk az egyetemi sportélet fejlesztéséért” – mondta a szervezet főtitkára, aki a MEFS elnöke, prof. dr. Kiss Ádám szavaival zárta beszédét: "Nincs minőségi felsőoktatás minőségi sport nélkül".

A díjátadót megelőzően az ünnepség résztvevői megtekinthettek egy Tarics Sándorral készült interjút, amelyben megemlékeztek arról is, hogy a kiváló sportoló aranyérmet szerzett a 80 évvel ezelőtti, 1935-ös, Budapesti Egyetemi Világjátékokon is.

Háttér: A díjat a francia Jean Petitjeanről nevezték el, aki a világ egyetemi sportjában ugyanolyan szerepet játszott, mint Coubertin báró az olimpiai mozgalomban. Korábban nemzetközi sportszervezetnek még sohasem ítélték meg ezt az elismerést, sportvezetők is csak kivételes esetekben kaphatták meg a Jean Petitjen nevét viselő kitüntetést.

A FISU 1949. évi megalapítását megelőzően 1923 májusában, Párizsban Jean Petitjean szervezte meg az első Világjátékokat a főiskolai-egyetemi tanulmányokat folytató ifjúság számára. A sikerre ítélt kezdeményezésre felfigyelt a Hallgatók Nemzetközi Szövetsége (ICS) is és felkarolta mozgalmat, így 1925 és 1939 között számos kiváló sporteseményt szervezetek a diákokkal közösen Prágában (1925), Rómában (1927), ismét Párizsban (1928), Darmstadtban (1930), Turinban (1933), Budapesten (1935), Párizsban (1937), Monacoban (1939). A sorozatot a második világháború szakította félbe, a béke helyreállását követően újra Franciaországban rendezték meg az első Egyetemi Világjátékokat. Az egyetemi sporttörténetben Jean Petitjeanra mindezekért a világ egyetemi sportmozgalmának megalapítójaként tekintenek.

 

Elnöki tájékoztató levél a Jean Petitjean Díj átadásáról

 

Képgaléria

{gallery}2058{/gallery}