MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2014. november 11., kedd 07:20

Közismert emberek népszerűsítették a sportos életmódot a tudás útján ez évben is

A Semmelweis Egyetem (SE) és a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) által közösen szervezett „A Tudás útja” futóversenyen két távon állhattak rajtvonalhoz a futók. A mezőny 11 órakor indult a Nagyvárad térről a Semmelweis Egyetem elméleti tömbje elől. A félmaratoni távon egyaránt megmérettették magukat az egyetemi és főiskolai országos bajnokság, az Európa-kupa és a hivatalos félmaratoni Budapest-bajnokság versenyzői.


„Kétfajta távot lehetett teljesíteni. Az Akadémiai táv egy 6 kilométeres út volt, a Magyar Tudományos Akadémiáig tartott. A félmaratoni táv a Duna-parton felfűzve az ott található egyetemeket érintette. Hogyha így nézzük, valóban a tudás útja ez, hiszen innen kapta nevét is a verseny, amelynek célja is a Semmelweis Egyetem előtt volt” – mondta prof. dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség elnöke.

A Semmelweis Egyetem elméleti orvostudományi központjának főigazgatója szerint a sport közösséget is épít. „Jelenleg Buda körülbelül 90 százalékkal bír a budapesti ifjúsági sportinfrastruktúrából, a másik 10 százalék jut csak Pestre. De én bízom benne, hogy a kormány, amely a sportot amúgy is kiemelten támogatja, meghallgatja ezt, és készülünk egy jelentést is írni számukra, és akkor a pesti ifjúságnak a sportolási lehetőségei is ugrásszerűen javulhatnak ennek révén” – fogalmazott dr. Mészáros György, a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjának főigazgatója.

A 2014-es Tudás útja verseny 21,1 km-es, félmaratoni távját a férfiaknál Farkas Dáriusz nyerte, a nők közül a Magyar Olimpiai Bizottság munkatársa, a rendezvény MOB-MEFS támogatói csapatának tagja Kiss Zsanett ért elsőként a célba.

A rajtról nem csak a hallgatók startoltak el. Az egyetemeken, főiskolákon tanuló diákok mellett rajtvonalhoz állt dr. Simicskó István, az Emberei Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora, Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója, valamint a világbajnok öttusázó, kedvenc sportága mellett a sífutásban is olimpikon Gyenesei Leila is. A MOB-MEFS támogatói csapat tagjaként megmérettette magát a Felsőoktatási és Tervezési Testület elnöke, a MEFS főtitkára, dr. Székely Mózes, valamint Dr. Kiss László, a MEFS elnökségi tagja,és Keresztesi Gitta, a MEFS munkatársa is.

 

Képgaléria

{gallery}1875{/gallery}