MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2014. április 22., kedd 08:50

Magyar elsőség született a Triatlon Egyetemi Világbajnokságon

A szokásosnál nehezebb pálya és a hőség ellenére magyar győzelem született a Triatlon Egyetemi Világbajnokságon, ahol a hölgyek között az elsőséget Kovács Zsófia szerezte meg. Dudás Eszter a 13. lett. A versenyzőknek az 500 méter úszásból, 40 km kerékpározásból, valamint 10 km futásból álló olimpiai távon kellett bizonyítaniuk. A tizennégy országból induló 58 sportoló Brazíliavárosban a hőséggel, a pályával és egymással egyaránt keményen megküzdött.


 

Az úszást követően a kerékpárpálya már erősen megrostálta a mezőnyt, mivel mind a meleg, mind pedig a terep erőteljes emelkedői megnehezítették a versenyzők helyzetét. Az olimpiai kerettagsággal is büszkélkedő Kovács Zsófia előbb kiváló úszással - az élen járó amerikaiaktól csupán 41 mp-el elmaradva - a 7. helyen ért be a depóba, ezt követően azonban a magyar lány hátrányát kerékpárral gyorsan ledolgozva, már 10. km-en az első bolyba verekedte be magát.

 

 

Mivel az 1000 méteres magasságban kijelölt útvonal nagyon nehéz volt, az amerikai lányok hamarosan leszakadoztak az élről, így a bringatáv felére az élmezőnyben már csak hat lány maradt. Az  Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanuló Zsófin azonban szerencsére már ekkor látszódott, hogy jó formában van.

 

 

Szükség is volt a kiváló erőnlétre, hiszen a futás idejére már 30 fok fölé emelkedett a hőmérő higanyszála, s a terepen egy szemernyi árnyék sem adott enyhet a versenyzőknek.

Zsófi azonban nagyon taktikusan és okosan futott. Nem akarta rögtön - a futás elején - megnyerni a versenyt és az erejét rendkívül pontosan osztotta be. A táv felénél már egyértelmű volt az előnye. Bár a brit lány, Heather Seller a végén megpróbált ráfutni Zsófira, terve azonban kudarcba fulladt, mivel a piros-fehér-zöld színeket képviselő Zsófinak még az utolsó körre is maradt tartaléka. Végül Zsófi senkitől nem zavartatva 27. mp-es előnnyel nyerte meg a versenyt.

 

 

Bár a kerékpárpálya Dudás Eszternek is jól sikerült, hiszen ledolgozva az úszásban szerzett hátrányát a második bolyt vezetve kezdhette meg a futást, Eszterből azonban a bringa sajnos rengeteget kivett, így a futásra már csak az utolsó tartalékait tudta mozgósítani. Rendkívüli küzdeni akarással végül a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója a 13. helyen ért célba.

 

A végeredmény:

1. Kovács Zsófia  HUN

2. Heather Seller GBR

3. Katalin Donner USA

...

13. Dudás Eszter  HUN

 

Képgaléria

{gallery}1732{/gallery}