MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

Magyar elsőség született a Triatlon Egyetemi Világbajnokságon

A szokásosnál nehezebb pálya és a hőség ellenére magyar győzelem született a Triatlon Egyetemi Világbajnokságon, ahol a hölgyek között az elsőséget Kovács Zsófia szerezte meg. Dudás Eszter a 13. lett. A versenyzőknek az 500 méter úszásból, 40 km kerékpározásból, valamint 10 km futásból álló olimpiai távon kellett bizonyítaniuk. A tizennégy országból induló 58 sportoló Brazíliavárosban a hőséggel, a pályával és egymással egyaránt keményen megküzdött.

Bemutatjuk a Triatlon Egyetemi Világbajnokság indulóit: Dudás Eszter és Kovács Zsófia

Április 20-án Brazíliavárosban tartják a Triatlon Egyetemi Világbajnokságot, amelyet kétévente rendeznek meg. Két magyar induló is lesz a közel 120 fős mezőnyben, hazánkat Dudás Eszter (BME) és Kovács Zsófia (ELTE) képviseli a világversenyen. A versenyzőknek az 1500 méter úszásból, 40 km kerékpározásból, valamint 10 km futásból álló olimpiai távon kell majd bizonyítaniuk. Kovács Zsófiának az első 6, Dudás Eszternek pedig az első 20 közé kerülés a cél.

Universiade: Dudás Eszter sakkozó a középmezőnyben, élőben a férfi döntő

A sakkozóknál, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója, Dudás Eszter a 29. helyen végzett az Universiadén 71 versenyzőből. Az Atomerőmű SE sportolója, a rapid U12-es Eb-n ezüstérmes sakkozó naponta átlagosan 2 partit játszott a 9 fordulós tornán. Dudás Eszter mérlege 5 győzelem, 4 vereség, 5 pont, ezzel lett a 9.

Kazany-Budapest: Holnap délben landol az „aranygép”

Kedden, július 16-án, délben (11:55) érkezik az egyetemi sport ünnepéről, az Universiadéról Ferihegyre (2B) a magyar csapat két aranyérmese is.

2013. július 15., hétfő 00:01

Universiade: Soha rosszabb napot!

Universiade: Soha rosszabb napot!

A Magyar Egyetemi Csapat július 13-án, vasárnap, 1 arany- és 3 bronzérmet nyert Kazanyban, ráadásul a női vízilabda csapat döntőbe jutott.

Universiade: Biczó Bence pályafutásának második legjobb eredménye, július 14-i program

A Magyar Egyetemi Csapat második aranyérmét nyerte a Debreceni Egyetem hallgatója, Biczó Bence, Kazanyban. Az ifjúsági olimpiai bajnok, Eb-ezüstérmes úszó 200 pillangón, 1:55.32-es időeredménnyel diadalmaskodott. Ez volt Biczó Bence pályafutásának második legjobb eredménye 200 pillangón. A magyarok eddig 8 érmet nyertek Oroszországban.

Universiade: Nemes Adrienn 4. sportlövészetben

Az ELTE hallgatója, Nemes Adrienn 157,7 pontos eredménnyel a pontszerző negyedik helyen végzett Kazanyban, a 10 méteres női légpisztoly versenyszámban.

Universiade: Biczó Bence a legjobb idővel elődöntős

Az Debreceni Egyetem hallgatója, az ifjúsági olimpiai bajnok úszó, Biczó Bence a legjobb idővel 1:58.43-mal, jutott a 200 pillangó elődöntőjébe. Gercsák Tamás a második lett előfutamában (2:00.94), de nem jutott tovább.

Universiade: Pontszerzés nyújtón, bravúrgyőzelem, hétpróba

Összefoglaló Kazanyból a szerdai nap eseményeiről magyar vonatkozásban.

Universiade: Márton Anita és Gutema Emánuel is továbbjutott

A kazanyi Universiadén ma délelőtt az atlétikáé a főszerep. 800 méteren, a Debreceni Egyetem hallgatója, Gutema Emánuel az első helyen ért célba és középdöntős 1:53.46-os időeredménnyel. A Szegedi Tudományegyetem hallgatója, Márton Anita 17 méter 45 centivel döntős súlylökésben. A finálé holnap lesz. Hétpróbában, Zsivoczky-Farkas Györgyi 13:97-es egyéni csúccsal holtversenyben a negyedik 100 gáton. Ozorai Jenny döntőjét kalapácsvetésben ma délután rendezik. Szabó Barbarának is szurkolhatunk magasugrásban.

1. oldal / 2