MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) döntése alapján a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) 2018-ban a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel (NKE) közösen Öttusa Egyetemi Világbajnokságot (EVB), a Magyar Kajak-kenu Szövetséggel (MKKSZ) közösen pedig Szegeden, Kajak-kenu EVB-t rendezhet. A Matyi-érre tervezett esemény megszervezésével kapcsolatosan folynak a tárgyalások a Szegedi Tudományegyetem vezetésével is.

Öttusa és Karate Egyetemi Világbajnokságokat rendezne Magyarország

A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) 2018-ban a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel (NKE) közösen Öttusa Egyetemi Világbajnokságot (EVB), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME) pedig most először Karate EVB-t kíván rendezni.

 

Fut az Egyetem – demonstrációs futás, elöl Prof. Dr. Kékesi Tamás tudományos és nemzetközi rektor-helyettes, Dr. Deák Csaba kancellár, Rakaczki Zoltán MEAFC elnök

2015. június 30-án zárul az 2013. novemberében indított TÁMOP pályázati projekt, amelynek eredményeként az elmúlt két évben olyan fejlesztésekre került sor a Miskolci Egyetem (ME) szabadidősportjában, amelyre az azt megelőző 15-20 évben nem volt példa. Prof. dr. Torma András, a ME rektora úgy látja, hogy az intézmény sportinfrastruktúrájában végbement beruházások, a megvalósult szolgáltatás-fejlesztések és az egyetem sportegyesületében végbement megújulás eredményeként, az intézmény kiváló gazdája lehet majd a 2016-os Tájékozódási Futó Egyetemi Világbajnokságnak és a 2017-es Kosárlabda Egyetemi Európa-bajnokságnak is.

2015. február 26., csütörtök 20:07

Magyarország készen áll egy Universiade rendezésére

Magyarország készen áll egy Universiade rendezésére

Sportdiplomáciai siker, az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) elnöke, Adam Roczek és főtitkára, Matjaž Pečovnik most először Magyarországon tartózkodik a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) meghívásából. A hazai sportélet vezetői, diplomatái, nagykövetei és konzuljai körében a MEFS – közgyűlését követően – fogadást tartott az EUSA vezetők tiszteletére.

Magyar siker született a Súlyemelő Egyetemi Világbajnokságon

Az ólomsúlyú magyar bajnok Nagy Péter (Edutus Főiskola) szakításban 182 kilogrammal, lökésben pedig 216 kilogrammal lett első, így 398 kg-os eredménnyel összetettben is aranyérmet szerzett a súlyemelők thaiföldi Egyetemi Világbajnokságának mai zárónapján.

2014. december 09., kedd 03:58

Elismerésekkel zárul az év

Elismerésekkel zárul az év

2014. december 1-én és 5-én gazdára leltek azok a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) által megítélt díjak, amelyeket tulajdonosaik nem tudtak átvenni a november 27-ei, a Budapesti Gazdasági Főiskola aulájában rendezett „Év Egyetemi Sportolója” díjátadón. A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) Emlékplakettel jutalmazta az idén júniusban megrendezett pécsi Birkózó Egyetemi Világbajnokság (EVB) sikerességéért többek között dr. Székely Mózest, a Felsőoktatási Tervezési Testület elnökét, a MEFS főtitkárát és Kovács Györgyöt, a MEFS főtitkár-helyettesét.

2014. november 27., csütörtök 20:48

Kettős ünnep az egyetemi sportban

Kettős ünnep az egyetemi sportban

A mai napon egyszerre adták át a Tüskecsarnokot a lágymányosi egyetemi campuson és díjazták az év egyetemi sportolóit világversenyeken elért eredményeikért. A Tüskecsarnok délelőtti megnyitóján elhangzott, kormányzati cél a nemzetközi sportesemények Magyarországra hozatala, a díjátadón a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) az év legeredményesebb egyetemista sportolóit ismerte el. A díjakat azok az egyetemi, főiskolai hallgatók vehették át, akik ez évben felnőtt világbajnokságon aranyérmet szereztek, a 2014-es Egyetemi Világbajnokságok egyikéről arany-, ezüst-, vagy bronzéremmel tértek haza, illetve dobogós helyen végeztek a Rotterdami Európai Egyetemi Játékokon. Hagyományosan díjazták a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságok (MEFOB) intézményi pontversenyének győztes egyetemeit és főiskoláit is.

Erős mezőnyben is kiválóan szerepelt a magyar sportlövő csapat

Október 8 és 12 között az Arab Emirátusok-beli Al Ainban rendezték meg az V. Sportlövő Egyetemi Világbajnokságot (EVB). A versenyen hazánkat 6 fiatal, korábban is már komoly sikereket elérő egyetemi hallgató képviselte, akik idén is kiváló helyezésekkel térhettek haza.

Világbajnoki ezüstöt érő helytállás az Egyesült Arab Emirátusokban

Október 9-én az Egyesült Arab Emirátusokban megrendezett Sportlövő Egyetemi Világbajnokság (EVB) ezüstéremmel kezdődött a magyar női csapat számára.

2014. október 09., csütörtök 11:33

Magyar csapat az 5. Egyetemi Lövész Világbajnokságon

Magyar csapat az 5. Egyetemi Lövész Világbajnokságon

Megkezdte versenyeit a magyar egyetemi lövészválogatott. Az Egyesült Arab Emirátusban megrendezett Világbajnokságon 26 ország 256 versenyzője méri össze tudását.