MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

13 éremmel tért haza a magyar csapat a 3. Európai Egyetemi Játékokról

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) idén Horvátország fővárosában, Zágrábban és a tengerparti Rijekában rendezte meg a 3. Európai Egyetemi Játékokat 2016. július 12 és 25 között. A Játékokon összesen 41 európai országból 409 egyetem képviseltette magát. A két helyszínen – Zágrábban és Rijekában – zajló Európai Egyetemi Játékokon 24 különböző sportágban mérhették össze tudásukat, több mint ötezer mérkőzésen, melyek végén közel kétezer érmet osztottak ki. 

Nyolc között zártak a PTE tollaslabdázói az Európai Egyetemi Játékokon

A Pécsi Tudományegyetem válogatott tollaslabdázókból álló csapata (Bogdán Nikolett, Kőrösi Ágnes, Krausz Gergely, Mester József, Szatzker Márton,) július 18-24. között versenyzett Zágrábban az egyetemi játékokon, férfi és női egyéniben sikerült a 8 közé jutniuk.

BME-s bridge csapatunk sikere az Európai Egyetemi Játékokon

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem bridge csapata, Tubak Dániel, Fischer Brigitta, Szirmay-Kalos Barnabás (BME) és Vági Máté (ELTE) 5. helyezést ért el Zágrábban az Egyetemi Játékokon. A négy napos versenyen 7 ország 10 csapata mérkőzött egymással. 

2016. július 25., hétfő 09:40

Vegyes debreceni mérleg a második napon

Vegyes debreceni mérleg a második napon

"Nagyüzem" volt tegnap az Egyetemi Európa Játékok B3x3-as kosárlabda tornájának második napján Rijekában, még éjszaka is játszottak a csapatok

Saját legjobb idejüket megdöntve nyertek a magyar paraúszók Rijekában

Három arany és egy ezüst éremmel kezdett az ELTE paraúszó csapata Rijekában, az Európai Egyetemi Játékok 12. napján.

Bármi megtörténhet - B33 kosár az Egyetemi Játékokon

Egy nap után két győzelem egy vereség a DEAC férfi csapatnak mérlege, a debreceni lányok szoros csatában mindkét meccsüket elveszítették Rijekban az Európai Egyetemi Játékok 3x3-as kosárlabda viadalán.

Hétvégén is van kiért szurkolnunk az Európai Egyetemi Játékokon

Pénteken zárult a bridzs, hétvégén folytatódik a tollas és a strandröplabda, szombaton indul a B33-as kosár, paraúszás és taekwondo.

2016. július 23., szombat 09:32

B3x3 kosár Riejkában DEAC részvétellel

B3x3 kosár Riejkában DEAC részvétellel

Szombaton kezdődik a kosárlabdázás új szakágának, a B3x3-nak a versenye Rijekában, a 3. Egyetemi Európa Játékok rendezvénysorozatán belül.

Az ELTE-s csapat, balról: Páni Róbert – edző, Kollárszky Boglárka, Kovács Krisztina – kísérő, Szabó Álmos – edző, Sipos Péter alul: Móczik Alexandra – kísérő, Illés Fanni

ELTE-s hallgatók idén először vehetnek részt az Európai Egyetemi Játékokon, Magyarországról pedig ez az egyetlen intézmény, amely parasportolókat indít.

 

Szlovéneknek esélyt sem adtak a TE-s lányok a női tenisz végső küzdelmében

A Zágrábban zajló Európai Egyetemi Játékokon teniszben a TE női teniszcsapata képviselte hazánkat; nagy küzdelemben a 11. helyen zárták a tornát.

1. oldal / 2