MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2015. február 17., kedd 06:28

Világkupán Knoch Viktor szerezte meg Magyarország első koris aranyérmét

500 méteren a leggyorsabbnak bizonyult és ezzel beírta magát a sporttörténelembe Knoch Viktor hétvégén a rövidpályás gyorskorcsolyázók erzurumi világkupaversenyén. A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán tanuló, 2 éve a 2013-as Universiadén csapattársaival Béres Bencével (SE) Burján Csabával (ELTE) és Oláh Bencével (SE) gyorskorcsolya váltóban aranyérmet szerző 25 éves hallgató a sportág első magyar vk-győztese.


Knoch most vasárnap a negyed- és az elődöntőben, illetve a fináléban is diadalmaskodott a háromszoros olimpiai bajnok kanadai Charles Hamelin felett, aki végül a harmadik helyet szerezte meg a döntőben. Az ezüstérem a kínai Vu Ta-csing nyakába került.

Az MTI-nek adott nyilatkozata szerint Viktor nem számított ilyen eredményre, mivel a németországi világkupa után fáradtnak is érezte magát. A selejtezője sem sikerült túl jól, ezért úgy számított, hogy a negyeddöntő akár végállomás is lehet a számára. A rajt azonban szerencsésen sikerült, hiszen kimaradt a többiek összeütközéséből, így kicsit meg is tudott lógni. A Trentinoi 2013. évi Téli Universiade női gyorskorcsolya váltójában bronzérmet szerző Heidum Bernadett Lajtos Szandrával, Bácskai Sára Lucával és Jászapáti Petrával szintén érdekelt lett volna a B döntőben, ám Heidum Bernadett sérülése és Bácskai lázzal járó betegsége miatt a szakmai stáb kénytelen volt visszaléptetni a hölgyek csapatát.

A szezon hat világkupaversenyének összesítet eredményei alapján Knoch Viktor 500-on ötödikként zárta az idényt. A férfi váltó negyedik, a női pedig nyolcadik lett, így mindkét csapat versenyezhet a március közepén a Moszkvában tartandó világbajnokságon.