MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2013. július 14., vasárnap 12:30

Universiade: Hüttner Csaba és a magyar sportdiplomácia aranyérmes

Ma délelőtt a Tóth Attila Tas, Schenk Áron, Kovács László, Császár Gergely kajak-négyes bronzérmet szerzett 1000 méteren, holtversenyben a fehéroroszokkal. A célfotó alapján mindkét hajó harmadik 3:12:184-es időeredménnyel. Az első helyen férfi K-4-ben Oroszország végzett 3:08.558-al.


 

A verseny után az eredményjelző a Miadzvedzeu-Tszuranau-Jurenia-Litvincsuk összeállítású fehérorosz férfi kajak-négyest hozta ki harmadiknak, a mieinket pedig negyediknek. Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenusok csapatvezetője jelezte a fehérorosz vezetőbírónak, hogy a célfotó és a videó alapján nincs különbség a fehérorosz és a magyar hajó között, mindkét egységek a dobogó harmadik fokán a helye.

„Odarohantam a bíróhoz, megnéztük a felvételeket, elmondtam neki azt is, hogy a szabályzat alapján nem mérnek ötezredes differenciát – mert ennyi volt a két hajó között. Így lettünk kajak-négyesben bronzérmesek. Egyébként az 1 arany- és 2 bronzérem fantasztikus teljesítmény ettől a magyar csapattól, hiszen világszínvonalú a kazanyi mezőny, nem várt erősségű. Kiss Tamás döntőjében londoni finalisták indultak, a párosoknál Eb-dobogósok, a négyeseknél pedig szintén olimpikonok és vb-érmesek” – nyilatkozta a egyetemisport.hu-nak Hüttner Csaba, versenyzőként világ- és Európa-bajnok kenus.

 

Fotó: Monoki Kálmán

 

Képgaléria

{gallery}1443{/gallery}