MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

Erős mezőny, tisztes magyar helytállás - a kajak-kenu egyetemi vb első napjának mérlege

A Minszkben rendezett kajak-kenu egyetemi világbajnokság első napján az ezer méteres finálékon valamennyi magyar egység a döntőbe jutott. Bár a rendkívül erős mezőnyben az éremszerzés sajnos nem sikerült, de valamennyi magyar egység kiválóan teljesített, így összesítésben négy negyedik helyet és egy ötödik helyet szerezetek a piros-fehér-zöld színeket képviselő fiatalok.

Egyetemista kajak-kenusok veszik birtokba Fehéroroszország vizeit

Augusztus 15-17. között a fehéroroszországi Minszk városában rendezik meg a VI. Kajak-kenu Egyetemi Világbajnokságot (EVB). A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által rendezett versenyen 19 kiváló magyar kajak-kenus száll vízre.

A 2013-as év legjobb egyetemi sportolóit ünnepelték

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) közösen köszöntötte a 2013-as esztendő legjobb egyetemi sportolóit november 28-án az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az év egyetemi sportolója díjban részesültek a Kazanyi Universiadéról hazatért sportolók, köztük az aranyérmes Joó Abigél, Biczó Bence, Kiss Tamás, és a Vincze Balázs vezette férfi vízilabda csapat. A sportolók a kitüntetéseket dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkártól vehették át. Díjat kapott többek között világbajnoki címéért Szabó Gabriella olimpia bajnok, valamint az idén szintén világbajnoki aranyérmet szerző korábbi Universiade győztes vívóink, Szényi Péter és Rédli András. Az eseményen a legtöbb felsőoktatási intézmény és sportági szakszövetség képviseltette magát, korábbi világ- és olimpiai bajnokok, Universiade győztesek ünnepeltek együtt a fiatal bajnokokkal.

2013. július 18., csütörtök 09:57

Universiade: Valami véget ér…

Universiade: Valami véget ér…

A lehető legszebben fejeződött be a 27. Nyári Universiade a Tatár Köztársaság fővárosában, Kazanyban. A férfi egyetemi vízilabda válogatott legyőzte a profi játékosokkal felálló hazai orosz csapatot. A felsőoktatási hallgatók olimpiáján a Magyar Egyetemi Csapat 15 éremmel (4 arany-, 2 ezüst és 9 bronzérem) zárta a kazanyi Universiadét, a világ második legnagyobb multisport eseményét, ezzel az éremtáblázaton a 18. helyen végzett.

Universiade: Krivacevic Tijana és Szabó Petra a legjobb az olimpiai szintű Universiadén

A magyar egyetemi sport hatalmas elismerése, Kazanyban: Krivacevic Tjanát, a magyar női kosárlabda válogatott kiválósága lett a torna legeredményesebb játékosa, míg Szabó Petrát megválasztották a legjobb női kajakozónak, mivel a legtöbb pontot szerezte.

Kazany-Budapest: Holnap délben landol az „aranygép”

Kedden, július 16-án, délben (11:55) érkezik az egyetemi sport ünnepéről, az Universiadéról Ferihegyre (2B) a magyar csapat két aranyérmese is.

2013. július 15., hétfő 00:01

Universiade: Soha rosszabb napot!

Universiade: Soha rosszabb napot!

A Magyar Egyetemi Csapat július 13-án, vasárnap, 1 arany- és 3 bronzérmet nyert Kazanyban, ráadásul a női vízilabda csapat döntőbe jutott.

Universiade: Hüttner Csaba és a magyar sportdiplomácia aranyérmes

Ma délelőtt a Tóth Attila Tas, Schenk Áron, Kovács László, Császár Gergely kajak-négyes bronzérmet szerzett 1000 méteren, holtversenyben a fehéroroszokkal. A célfotó alapján mindkét hajó harmadik 3:12:184-es időeredménnyel. Az első helyen férfi K-4-ben Oroszország végzett 3:08.558-al.

2013. július 14., vasárnap 09:49

Universiade: Még két bronzérem a kajakozóknál

Universiade: Még két bronzérem a kajakozóknál

A férfi kajak-kettesünk és kajak-négyesünk is bronzérmes lett 1000 méteren Kazanyban vasárnap délelőtt.

Universiade: Biczó Bence pályafutásának második legjobb eredménye, július 14-i program

A Magyar Egyetemi Csapat második aranyérmét nyerte a Debreceni Egyetem hallgatója, Biczó Bence, Kazanyban. Az ifjúsági olimpiai bajnok, Eb-ezüstérmes úszó 200 pillangón, 1:55.32-es időeredménnyel diadalmaskodott. Ez volt Biczó Bence pályafutásának második legjobb eredménye 200 pillangón. A magyarok eddig 8 érmet nyertek Oroszországban.

1. oldal / 2