MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2013. április 13., szombat 02:03

Risztov Éva lett Debrecen új díszpolgára

Az olimpiai bajnok Risztov Éva kapta 2013-ban Debrecen város díszpolgári címét.


I. Lipót császártól és királytól 1693-ban ezen a napon kapott szabad királyi városi rangot Debrecen. Ebből az alkalomból minden évben április 11-én kitüntető címeket adományoz a városi közgyűlés.  Idén új helyszínen, a Kölcsey Központban tartotta ünnepi ülését a testület.

Kósa Lajos polgármester az ünnepi közgyűlés megnyitóján elmondta, Debrecen sorsa emberi, családi sors, a polgárai sorsa. Hosszú nemzedékeken keresztül a város az, amivé a lakói teszik. 1835 óta létezik a díszpolgári cím, az ezzel kapcsolatos hagyományt újította fel a közgyűlés 1991-ben. Ekkor döntöttek arról is, hogy a Város Napját április 11-én ünneplik meg, s beszédes, hogy éppen ezen a napon van a költészet napja is.

A polgármester hozzátette: ez kicsit Debrecenre vall, hiszen a Himnusz elképzelhetetlen volna Kölcsey Ferenc nélkül, a magyar költészet, Arany János, Ady Endre, Szabó Lőrinc nélkül, s mindegyikük sorsa összeforrt a cívisvárossal. Mint mondta, Lipót király nem csak úgy adta Debrecennek a kiváltságot, a város ezt a célt tűzte ki maga elé, hosszas tárgyalások után érte el, hogy megkapja a címet.

- Azzal, hogy a közgyűlés felelevenítette azt a hagyományt, hogy kitüntetik a városért tevékenykedőket, nem csak azt nézi, hogy a díjazottak méltóak-e a kitüntetésre, nem vesz figyelembe világnézetet, politikai hovatartozást, csak az számít, amit az illető tett. A debreceniség, a városért való közös cselekvés a fontos. Olyan kapocs köti össze a díjazottakat a debreceniekkel, ami büszkeségünket erősíti. Jó érzés akkor debreceninek lenni, amikor látjuk ezeknek az embereknek az eredményeit – mondta a polgármester.

Hagyományosan idén is ketten kaptak díszpolgári címet. Nagy János, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese, az Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumának elnöke, és Risztov Éva olimpiai bajnok úszó.

Risztov Éva olimpiai bajnok úszó, a Debreceni Sportcentrum–Sportiskola versenyzője. A háromszoros világbajnoki ezüstérmes, hatszoros Európa-bajnoki ezüstérmes, Európa-bajnoki bronzérmes, hatszoros rövid pályás Európa-bajnok, hétszeres ifjúsági Európa-bajnok úszó a 2000-es évek elejére a magyar úszósport első számú női versenyzőjévé nőtte ki magát. 2005 őszén megszakította a versenyzést, majd 2009-ben a Debreceni Sportcentrum versenyzőjeként tért vissza. Ezzel egy időben felvételt nyert a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának igazgatásszervező szakára, melynek jelenleg is hallgatója. A 2012-es debreceni úszó Európa-bajnokságon 1500 méteres gyorsúszásban ezüst-, míg 800 méteren bronzérmet szerzett. Eddigi pályafutása legnagyobb sikerét a 2012-es londoni olimpián érte el, ahol 10 kilométeres nyílt vízi úszásban olimpiai bajnok lett. A több rangos elismeréssel is rendelkező olimpikon, 2012 legjobb felnőtt női sportolója – Debrecen város Hajós Alfréd-díjának kitüntetettje – 2013 januárjától a Magyar Úszó Szövetség Sportolói Bizottságának tagja.

(Forrás:  dehir.hu)


Forrás: YouTube.com