MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2014. augusztus 05., kedd 23:13

Megállíthatatlanok a debreceni fiúk

Augusztus 4-én újabb fényes győzelmet aratott a Debreceni Egyetem fiú kosárlabda csapata az EUSA Játékokon. Nagy csatában portugál ellenfele fölé kerekedett a debreceni csapat, ezzel csoportelsőként jutott a legjobb nyolc közé Rotterdamban.

Megállíthatatlanok a debreceni fiúk Forrás: Facebook.com/egyetemikosarlabda.klub

Miután augusztus 3-án bravúros szerepléssel és kitartó szép játékkal az idei Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnok (MEFOB) Debreceni Egyetem rögtön az első meccsükön 85-96-ra verte el az Európa bajnok címvédő horvát Split Egyetem csapatát, másnap újabb sikert arattak a portugál Minho Egyetem csapata felett 65-61-re.

A DEAC csapata ugyanazzal a lendülettel folytatta a hétfői meccsüket, amivel a vasárnapit befejezték. Bár ez a lendület a játék közepe felé megtörni látszott, dr. Nagy Ágoston a csapat vezetőedzőjének lelkesítő egyben ellentmondást nem tűrő szavai után a fiúk újra magukra találtak a meccs vége felé, így Nagy Botond büntetői pontot tettek az érdekes és igen fordulatos összecsapás végére. 

Dr. Nagy Ágoston a csapat vezetőedzője így nyilatkozott a meccs után: „Mentálisan sem egyszerű azok után, hogy a csapat úgy érzi, hogy a neheze már megvan. Most is igen jó dobóformával kezdtünk, de érezhető volt, hogy ez a tegnapi kitűnő forma után nem tarthat túl sokáig. Azok után, hogy nem mentek be a dobások, igazán nem tudtunk váltani, csak küszködtünk. Néhány kétes játékvezető ítélet után pedig megzavarodtak a srácok, több hibát vétettünk, szabálytalan zárások formájában. Tudtunk újítani, de a hajrában a portugálok első osztályú játékosa visszahozta ellenfelünket. A sikerhez újra kellettek jó egyéni teljesítmények, ki kell emelni ReizerRoli hatékony belső játékát. A lényeg, hogy a tegnapi remek forma után most csúszva-mászva, de megoldottuk a feladatot.”

A magyar delegációt vezető dr. Székely Mózes, a Felsőoktatási Tervezési Testület (FTT) elnöke, a MEFS főtitkára, aki korábban részt vett a két-két aranyat és ezüstöt megnyerő evezősök döntőin, a kosaras csapatokat is meglátogatta. A felsőoktatási- és sportvezető a meccsek után úgy nyilatkozott: “Kiemelkedő siker a bekerülés a férfi nyolcas döntőbe a 2. Európai Egyetemi Játékokon. Az evezős éremeső után a kosárlabdázó hallgatók teljesítménye is kiváló felkészültségről tanúskodik. A Magyar Kosárlabdázók Szövetsége (MKOSZ) és a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) két évvel ezelőtt közösen indította útjára az egyetemi kosárlabda bajnoki sorozatot (MEFOB), ami valamennyi sportág közül első az országban. A MEFOB győztesek jutottak ki az MKOSZ támogatásával az EUSA Játékokra, így ez a bajnokság is hozzájárult a most elért nemzetközi szintű eredményhez. A kosárlabdázás az egyetemi sport egyik legnépszerűbb területe, ahol az intézményi bajnokságok fejlődésének vonzereje az európai egyetemek csapataival való megmérettetés.”

A férfi csapat kapitánya Nagy Botond, (aki korábban Európa-bajnokságon szerepelt az U16-os és az U18-as válogatottban, B-divízióban, idén nyáron tagja volt az U20-as A-divíziós Eb-re készülő bő keretnek). A csapat tagja az NB I B-s Debreceni Egyetemi Atlétikai Club /DEAC/ játékosai közül Szarka Dávid, Gál Krisztián, Reizer Roland, Nagy Benedek (aki korábbi a korosztályos válogatottnak is kerettagja volt), Pék Dávid (aki korábban nemcsak a korosztályos válogatottnak, hanem emellett 2010 és 2012 között az NB I a-csoportos, élvonalbeli Factum játékosa is volt), valamint Mezei László, Kiss Lajos, Tóth Péter, Opre Roland, Tóth Lóránt és Bács Csaba.

A Hollandiában tartózkodó magyar kosárlabda csapatatot a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) részéről Simon Gábor elnökségi tag, a MEFS Szabadidősport Bizottság elnöke segíti, aki a helyszínen szurkolta végig a mérkőzést.

A Debreceni Egyetem fiúi augusztus 6-án lépnek újra pályára a török Fatih Egyetem csapata ellen.