MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2013. december 18., szerda 20:04

Téli Universiade – Heidum ezüst, Nagy Konrád országos csúcs

A Téli Universiade versenyein ma Heidum Bernadett ezüstérmet szerzett 1500 méteren rövidpályás gyorskorcsolyában, míg Nagy Konrád 10 000 méteren közel húsz éves országos csúcsot döntött meg gyorskorcsolyában.


 

Heidum Bernadett a döntőben három dél-koreai, két kínai ellenféllel került össze. Sokáig második helyen ment, de a vége előtt több előzés is történt. Bernadett, aki a Budapesti Kommunikációs Főiskola hallgatója, nagyon ügyesen kihasználva az ellenfelek viaskodását visszaszerezte a második helyet. Ideje 2:30.545. Ugyanezen a távon Keszler Andrea hetedik lett.

 

 

Heidum Bernadett a MEFS arca, Joó Abigél és Cseh László mellett.

 

 

Heidum: „Nagyon örülök ennek az ezüstnek! A pálya jó volt, és a futam is jól jött ki. Három körrel a vége előtt második voltam, de két versenytárs elindult és elém kerültek. Azután összeakadtak, és sikerült visszajönnöm a második helyre. Döntőt vártam, és sikerült is. Bízom benne, hogy váltóban is sikerül nagyon jól szerepelnünk.”

 

A téli Universiade gyorskorcsolya versenyein ma, Baselga di Pinében, Nagy Konrád megdöntötte a 10 000 méteres táv országos csúcsát. Az új rekord 14:26.43.

 

 

A korábbi rekordot 1994-ben Dolp István futotta, ezt ma Konrád, aki az Óbudai Egyetem hallgatója, közel másfél perccel javította meg. Dolp akkori ideje 15:51.32 volt, melyet Budapesten ért el 1994 februárjában.

Nagy Konrád: „Borzasztó egy táv ez a 10 000 méter.” – mosolyodott el. ” Mégis most jobban érzem magam, mint az 5 000 után. A mai futamon úgy 7000 méter körül jött el a holtpont, belassultam, de miután átestem rajta megint jól ment. Jól sikerült összességében. Örülök, hogy sikerült közel másfél perccel megdönteni ezt a rekordot. Büszke vagyok rá. Az időm nyitott pályán, mint ez itt az Universiadén, reális az időm.”

 

Deregán Gábor Trento

Fotó: Kovács György/MEFS

 

Képgaléria

{gallery}1589{/gallery}