MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2016. március 11., péntek 15:50

MEFS Tisztújító Közgyűlés – 2016. március 11.

Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) ünnepi közgyűlésén a Magyar Sport Házában megválasztották a következő négy évre Prof. Dr. Kiss Ádámot a MEFS elnökének, Dr. Bács Zoltánt, Skultéty Tamást és Dr. Sterbenz Tamást a MEFS alelnökeinek és Dr. Freyer Tamást, Dr. Kovács Antalt, Molnár Dánielt, Rakaczki Zoltánt, Tompos Balázst, Vladár Csabát, és elnökségi tagoknak. Az egyetemi sport népszerűsítéséért végzett munka elismeréseként Örökös Tag – Honorary Member díjat kapott Földesiné Dr. Szabó Gyöngyi, továbbá két Életműdíj, hat Aranyplakett, valamint hat hallgatói elismerés került kiosztásra.


A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) tisztújító közgyűlését 2016. március 11-én délelőtt a Magyar Sport Házában rendezték, mely esemény kiemelt vendégei, Adam Roczek, az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) elnöke, Kozmann György, a kétszeres olimpiai bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnok, Universiade győztes, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős helyettes államtitkára, Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke, Margo de Lange, az Európai Egyetemi Szabadidősport Szövetség (ENAS) képviselője, Orbán Csaba, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának projektmenedzsere, Matjaz Pecovnik, az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) főtitkára. A rendezvényen részt vettek továbbá a MEFS Tanácsadó Testületének tagjai, egyetemi és sportegyesületi vezetők és a sportirodák képviselői.

 

A 2016. évi Tisztújító Közgyűlés rendhagyó módon dr. Fürjes Balázs kormánybiztos kezdeményezésére Orbán Csaba, Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának projektmenedzsere előadásával indult „Budapest 2024 Pályázat” címmel. Az előadásban többek között arról is szó esett, hogy hogyan lehet megszervezni egy olyan komplex rendezvényt gazdaságosan, mint az Olimpia. A terv célja, hogy ne kelljen olyan fejlesztést létrehozni, ami felesleges lenne az Olimpia nélkül.

 

Az ünnepi közgyűlésen átadták a MEFS ez évi kitüntetettjeinek díjait. A legmagasabb kitüntetést a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség Örökös tagja – Honorary Member díjat Dr. Földesiné Dr. Szabó Gyöngyi a Testnevelési Egyetemi Professor Emiratája vehette át Prof. Dr. Kiss Ádámtól a MEFS elnökétől a hazai és nemzetközi egyetemi sport fejlesztéséért és támogatásáért végzett több évtizedes munkája elismeréseként.

 

Életmű díjban részesült Dr. habil Rétsági Erzsébet a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar főiskolai tanára a testnevelés és sporttudományok terén végzett több évtizedes munkássága elismeréseként és Dr. Mészáros Csaba a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi docense a több évtizedes sportszervezői, szakosztályvezetői és oktatói munkássága elismeréseként. A díjakat Adam Roczek az EUSA elnöke és Kozmann György az EMMI sportért felelős helyettes-államtitkára és Prof. Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke adta át.

 

Aranyplakettet kaptak Kovácsné Gyenesei Anita a Széchenyi István Egyetem testnevelő tanára, versenyigazgatója a színvonalas szabadidősport és versenysport események előkészítése és elismeréseként; Boros Györgyné a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem testnevelő tanára az egyetemi úszósport fejlesztéséért, sportszakmai munkásságáért; Szántó Éva Magyar Úszó Szövetség főtitkára a hazai és nemzetközi egyetemi evezős sport fejlesztése terén végzett munkája elismeréseként; Szalma László a Testnevelési Egyetem tanszékvezető egyetemi docense az egyetemi atlétika fejlesztése érdekében végzett munkájáért; Körösparti Péter a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, az intézményi hallgatói sportélet szervezése, a sportösztöndíj rendszer fejlesztése, sportesemények szervezése, sporttal kapcsolatos szervezeti, szabályozási munkássága elismeréseként; Mihók Attila a Dunaújvárosi Egyetem testnevelő tanára (nyolcszoros magyar bajnok, hatszoros magyar kupa-győztes, BEK bronzérmes vízilabda edző) az intézményi hallgatói sportélet szervezése, a hazai és nemzetközi egyetemi vízilabda sport fejlesztése érdekében végzett munkájáért. A díjakat Matjaz Pecovnik az EUSA főtitkára, Kozmann György az EMMI sportért felelős helyettes-államtitkára, Gulyás Tibor HÖOK elnök, Margo de Lange az ENAS képviselője adta át.

Postumus Aranyplakett elismerést adományozott a MEFS Ádám György a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club sakk szakosztályának vezetője részére a hazai és nemzetközi egyetemi sakk események szervezése, a sportág fejlesztése terén végzett munkássága elismeréseként. A díjat özvegye Horváth Olga vette át Prof. Dr. Kiss Ádámtól a MEFS elnökétől.

 

A MEFS Hallgatói Díjakat idén Bátori Bence (Edutus Főiskola), Kodzsagogov Zsaklin (Pécsi Tudományegyetem), Lengyel Mariann (Nemzeti Közszolgálati Egyetem), Venczli László (Nemzeti Közszolgálati Egyetem), Tóth Alexandra (Eszterházy Károly Főiskola), Uri Zsombor (Miskolci Egyetem) a kiemelkedő egyetemi sportszervező feladataikért kapták. A díjakat a MEFS leköszönő elnökségének tajai: Dr. Ács Pongrác, Dr. Freyer Tamás, Dr. Kiss László, Simon Gábor Skultéty Tamás, adták át.

 

A MEFS tisztújító közgyűlésén Dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára ismertette az elnökség szakmai beszámolóját az elmúlt négy év vonatkozásában, kiemelve a Hajós Alfréd Tervet és annak főbb stratégiai irányvonalait, továbbá bemutatta a pénzügyi beszámolót és közhasznúsági jelentést is. Gábori Ferencné a Felügyelő Bizottság elnöke megállapította, hogy pozitív mérleggel zárt a MEFS, ésszerű gazdálkodást folytat. Az elnökségi beszámolót, a felügyelőbizottsági jelentést, illetve a pénzügyi beszámoló és közhasznúsági jelentést a 2015. évről a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

 

A MEFS tisztújító közgyűlésén a tisztségeket az alábbi jelöltek nyerték el:

 

Elnök: Prof. Dr. Kiss Ádám

 

Alelnök:

Dr. Bács Zoltán – Debreceni Egyetem kancellárja,

Skultéty Tamás – Kutatópont Kft. ügyvezető igazgatója,

Dr. Sterbenz Tamás - Testnevelési Egyetem rektorhelyettese.

 

Elnökségi tagok:

Dr. Freyer Tamás – Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője,

Dr. Kovács Antal – olimpiai bajnok, MOB elnökségének tagja,

Molnár Dániel – HÖOK jelöltje,

Rakaczki Zoltán – Miskolci Egyetem Atlétikai és Futball Club ügyvezető elnöke,

Tompos Balázs – HÖOK jelöltje,

Vladár Csaba - Budapesti Corvinus Egyetem sportközpont vezetője.

 

 

Képgaléria

{gallery}2252{/gallery}