MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2012. december 10., hétfő 08:18

Cseh László is a MÚSZ elnökségi tagja

A Magyar Úszó Szövetség szombaton délelőtt, a Testnevelési Egyetem dísztermében tartott közgyűlésén módosította alapszabályát, majd új elnökséget választott.


Az elnöki poszton, ellenszavazat nélkül, ismét Gyárfás Tamás kapott bizalmat, aki 1993 óta áll a MÚSZ élén, egyszersmind a LEN (Európai Úszószövetség) gazdasági vezetője, valamint a FINA (Nemzetközi Úszószövetség) végrehajtó bizottságának a tagja. Az általános alelnök Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum igazgatója lett. A szakmai alelnöki tisztségre ketten pályáztak, Darnyi Tamás és Tóth Ákos, a többség támogatását a Testnevelési Egyetem úszótanszékének korábbi vezetője, Tóth Ákos nyerte el.

Kiemelést érdemel, hogy a 15 tagú elnökségnek tagja lett Cseh László is, aki jövő héten, az isztambuli rövidpályás világbajnokságon is megméretteti magát. Rajta kívül bekerült a grémiumba Kovács Ágnes olimpiai bajnok és Güttler Károly olimpiai ezüstérmes is, valamint Kiss László szövetségi kapitány.

A MÚSZ főtitkára változatlanul dr. Szabó Tünde, akit szintén egyhangú szavazással választottak meg posztjára.

 

A MÚSZ elnökségének névsora
Elnök: Gyárfás Tamás
Általános alelnök: Orendi Mihály
Szakmai alelnök: Tóth Ákos
Az elnökség tagjai: Barta Balázs, Cseh László, Fodor Szabolcs, Güttler Károly, Kiss László, Kovács Ágnes, Lázár Olga, Sass Katalin, Sós Csaba, Szentkereszty Szabolcs, Török Enikő, Vizi Csaba.

(Forrás: musz.hu)