MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2015. december 07., hétfő 15:39

Az első forduló után a PPKE vezet a BEFB-ben

Az ismerkedés és a nagyarányú győzelmek fordulója volt a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság (BEFB) első játéknapja, szombaton.

 

 

 


A bajnokság nyitómeccse a Semmelweis Egyetem (SE) és az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi Karának (ELTE BTK) mérkőzése volt, ahol mivel Szongoth Mátyás tanítványai a rajtnál kissé beragadtak, az orvosok nagyarányú, 5 gólos győzelmet arathattak a bölcsészek felett.

Az első évben bajnok, a második évben pedig bronzérmes Testnevelési Egyetem (TFSE) hallgatóinak pontvesztése kicsit meglepetésnek tűnt az újonc Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) csapata ellen, ám a pályán látott küzdelmek alapján, bizonyosan a bajnokság legvégén is számolni kell majd az NKE hallgatóival. Bár a meccset a TFSE lehengerlően kezdte, ám Fűzi Patrik duplázni tudott, s ez önbizalmat adó pontot eredményezett a piros mezes alakulatnak.

A forduló rangadója a Budapesti Corvinus Egyetem (Corvinus) kontra ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara (PPK) közötti elődöntő volt, ahol Mészáros gyors góljával a tavalyi ezüstérmes csapat húzott el. A mérkőzésen - a főleg sportszervezőkre épülő - PPK dominált, miközben a Corvinus Futsal életveszélyes kontrákat vezetett, az állás azonban a második félidő közepéig nem változott. A mezőnyfölény végül beérett és Kiss Benjámin duplájával a PPK színeiben küzdő hallgatók megfordították a mérkőzést.

Az ELTE "házi" rangadóján, a Természettudományi Kar (TTK) csupán egy félidő erejéig tudta tartani a ritmust a jogászokkal, akik a második félidőben gólfesztivált rendezve, 8 gólos győzelmet arattak. Az újonc TTK-s csapatot mindenképpen dicséret illeti, hiszen életük első futsal meccseit játszva biztató eredményeket értek el a pályán.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) hallgatói előbb 4, majd pedig 3 gólos, könnyed győzelmet aratva vezetik az első forduló után a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokságot (BEFB). Áldozatuk az NKE és a SE csapata volt, akiknek Pápai Patrik, a PPKE mesterlövésze öt gólt hintett.

A napot az egyetemi bajnokság alapító tagjainak mérkőzése, az Óbudai Egyetem (ÓE) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Futsal Club mérkőzése zárta. Az NB2-es rutinnal is bíró műszakisok 4-0 félidő után, végül 4-1-re nyerték meg a találkozót.

Jövő héten presztízsmeccsel, a BME – Corvinus összecsapásával és több izgalmasnak ígérkező találkozóval jön a folytatás.

 

Góllövőlista:

1. Pápai Patrik (PPKE) 5 gól

2. Püski Zsombor (ELTE-BEAC ÁJK) 4 gól

3. Lendvai Márk (SE) 4 gól

4. Cseh Péter (ÓE) 3 gól

4. Sipaki Patrik (Corvinus Futsal) 3 gól

4. Fűzi Patrik (NKE SE) 3 gól

 

2015.12.12 Szombat

09:00 ELTE-BEAC-BTK - PPKE

10:00 ELTE-BEAC-PPK - SE 

11:00 ELTE-BEAC-BTK - NKE SE 

12:00 PPKE - ELTE-BEAC-PPK 

13:00 SE - ELTE-BEAC-TTK 

14:00 ELTE-BEAC-ÁJK - TF SE 

15:00 CORVINUS FUTSAL - BME FC 

16:00 TFSE - ÓE KANDÓ 

17:00 BME FC - ELTE-BEAC-ÁJK

Képgaléria

{gallery}2193{/gallery}