MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2013. május 28., kedd 22:22

Vívó MEFOB: Nagy csaták az OB első napján

Debrecenben léptek pástra Magyarország legjobb felsőoktatásban tanuló vívói a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) keretein belül. A kétnapos torna első napját a női párbajtőr és a férfi kard egyéni megmérettetései nyitották meg.


A férfi kardozóknál a Corvinus-t képviselő Soproni-Szabó Domonkos nyakába akasztották az aranyérmet, miután a döntőben nagy csatában legyőzte Bartók Miklóst (SE). A dobogó harmadik fokára pedig egy újabb Semmelweis Egyetemi hallgató, Patócs Ákos került fel, aki egyben a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) edzőképző tanársegédje is.
A női párbajtőrösök fináléján a csapatban magyar bajnokságot nyerő Kiss Dominika (ELTE) küzdött meg a korábbi serdülő bajnok Vasas Dórával (EKF), amelyet az ELTE vívója 14-9-re nyert meg. A bronzéremért végül a tavalyi U23-as pozsonyi Eb-n harmadik Mihály Kata (DE) nyakába akasztották, miután legyőzte csapattársát Zavoda Dórát.
Délután 13 órától már az egyéni számok mellett a csapatok is színre léptek. A férfi egyéni tőrözőknél Sápi Ferenc (ZSKF) és Nagy Zsolt (SZTE) vívta a döntőt, amelyen végül a Zsigmond Király Főiskola képviselője győzedelmeskedett. A harmadik helyért vívott küzdelemben a többszörös magyar bajnok és felnőtt válogatott Peterdi András (PTE) a Debreceni Egyetemet képviselő és a tavalyi MEFOB párbajtőrözőinek címvédőjét, Serra Soltot (DE) verte.
A csapat számokban a női párbajtőrözők és a férfi kardozók léptek pástra. A nőknél a Debreceni Egyetem vívói léphettek fel a dobogó legmagasabb fokára, őket pedig a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), majd a Pécsi Tudományegyetem párbajtőrözői követték.
A férfi kardozóknál a fináléban a Corvinus Egyetem hallgatói hódították el az aranyérmeket a nagyot hajrázó BME-vel szemben. A harmadik helyért a Debreceni Egyetem és a Semmelweis Egyetem küzdött meg, amelyet végül a budapestiek nyertek meg.
A napot a férfi tőrözők csapat száma zárta, ahol a Szegedi Tudományegyetem szerezte meg az első helyezetnek járó trófeát a BME-vel szemben. A harmadik helyért a Debreceni Egyetem két csapat küzdött meg, és a Gubicz Mátéval, Kontor Zsolttal, Serra Györggyel és Serra Solttal felálló csapat megverte a Godó Tamással, Marcoux Morgen-nel és Serra Bendegúzzal felálló DE2-t.

 

Végeredmények:

Férfi kard egyéni:
1. Soproni-Szabó Domonkos (Corvinus)
2. Bartók Miklós (SE)
3. Patócs Ákos (SE)

Női párbajtőr egyéni:
1. Kiss Dominika (ELTE)
2. Vasas Dóra (EKF)
3. Mihály Kata (DE)

Férfi tőr egyéni:
1. Sápi Ferenc (ZSKF)
2. Nagy Zsolt (SZTE)
3. Peterdi András (PTE)

Női párbajtőr csapat:
1. Debreceni Egyetem
2. Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
3. Pécsi Tudományegyetem

Férfi kard csapat:
1. Budapesti Corvinus Egyetem
2. Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
3. Semmelweis Egyetem

Férfi tőr csapat:
1. Szegedi Tudományegyetem
2. Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
3. Debreceni Egyetem



Forrás: Makranczi László

Képek: DHSE-PMD Vívóklub

Képgaléria

{gallery}1362{/gallery}