MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2014. április 02., szerda 20:22

Szünet után "robbantott" az ELTE

Kiegyenlített első negyed után a másodikban a nyíregyházi együttes hibáit kihasználva idegenben is magabiztosan nyert az ELTE.

Nyíregyházi Főiskola - ELTE 59-79 (14-21, 21-14, 12-24, 12-20)
Nyíregyháza, egyetemi és főiskolai bajnokság negyeddöntő, 1. mérkőzés


Nyíregyháza: OLÁH 11/3, Szarvas, Földesi 8, Gáspár 7/3, SZONDI Á. 20. Cs: MAKRAI 11/9, Soltész, Cserny, Szondy K., Tárnok
ELTE: BERI 7/3, BUZA 20/9, Varga 5, VAJDA 21/9, MARJAY 10.Cs: Debreceni 2, Szentesi 7, Takács 4, Szabari 2

Mindkét csapatból hiányzott a legeredményesebb játékos, a hazaiaktól Farkasinszki deréksérülés miatt, az ELTE-ből pedig Lakosának NB I B-s mérkőzése volt. A vendégek kezdtek jobban, vezettek is, ám a csereként érkező Makrai, valamint Szondi Ákos ügyes, eredményes játékával szünetre ledolgozta hátrányát az ekkor hatékonyan is védekező hazai csapat.

Térfélcsere után egy ideig még fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a fáradni látszó hazaiaknál jött egy rövidzárlat, több eladott labdával. A hosszabb kispaddal rendelkező ELTE Buza labdaszerzéseire és kosaraira alapozva egy 10-0-s rohammal megléptek a vendégek. A záró szakaszban Vajda és Buza révén több triplát is beemelt az ELTE csapata, játékosai elkapták a fonalat, s jobb második félidei játékuk alapján megérdemelten szereztek előnyt a visszavágóra.