MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2014. szeptember 19., péntek 09:10

Pályázatot írt ki a MEFS az egyetemi egyesületek támogatására

Egyetemi Egyesületi Támogatás 2014 néven meghirdette pályázatát a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS). Az évi húsz millió forintos keretösszeg a felsőoktatási intézményekkel sportszervezésre szerződött egyesületek alaptevékenységét, a hallgatókat megmozgató szabadidősport és amatőr versenysport teljesítmény alapú támogatását szolgálja.


A pályázat a MEFS Hajós Alfréd Terveiben leírt célok megvalósítását kívánja elősegíteni. A pályázati támogatás elosztásánál a szövetség figyelembe veszi az egyetemi sportszakmai munkát és annak eredményességét. Megvizsgálják az általuk szervezett Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokságok eredményességét és azt is, hogy az intézményi hallgatók között mennyi érmes és kiváló helyezéseket elérő, avagy válogatott egyetemi sportoló található.

Versenysportban a részt vevő hallgatók létszámának emelése és sikerességük növelése épp úgy fontos, mint a szabadidejükben sportoló hallgatók rendszeres testmozgásához, akár amatőr sporteseményeken való részvételéhez való hatékony segítségnyújtás mind az egyesületi vezetők és edzők, mind pedig az egyesületi sportszervezők közreműködésével. Kiemelten fontos a sportos életmód kialakításának támogatása edzések, sportszolgáltatások, sportnapok, sportversenyek megrendezésével.

A pályázati támogatás egynegyede a MEFS és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által működtetett SportPont Programba regisztrált hallgatók és összegyűjtött pontjaik alapján lesz kiosztva.

Pályázatot nyújthatnak be azok a működő MEFS tagegyesületek, amelyek eleget tettek a 2013. évi adatszolgáltatási kötelezettségnek és tagdíjfizetésnek, továbbá minimum egy SportPont rendszerben megjelenő intézményi sportesemény szervezésében aktív szerepet vállalnak az integrált sportirodákkal együttműködésben. A pályázati adatlap letölthető a MEFS honlapjáról (http://www.mefs.hu/mefs/egyesuleti-palyazat).