MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2016. szeptember 08., csütörtök 14:33

Egyetemi Sport Nemzetközi Napja - sajtótájékoztató

Szeptember 20-át az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjává (International Day of University Sport) nyilvánította 2015 novemberében az UNESCO. A nap célja többek között, hogy ráirányítsa a figyelmet a sport fontosságára a felsőoktatásban és arra, hogy nemcsak a szellemi, de a fizikai felkészültség, edzettség is legalább ugyanannyira fontos a jövő értelmisége számára. Sajtótájékoztatón felszólalt Prof. Dr. Kiss Ádám (MEFS elnöke), Gulyás Tibor (HÖOK elnöke), Nagy Tímea (UBK elnöke). 


Professzor Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke nyitóbeszédében kiemelte, hogy Magyarországon ez az esemény aMagyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) kezdeményezésére, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) támogató egyetértésével jöhetett lére, mely során az egész magyar felsőoktatás egy időben szervez sportprogramokat az ország 300.000 hallgatójának.

Az elsődleges cél azok elérése, akik ma még nem mozognak eleget, azaz a rendszeres fizikai aktivitásuk nem éri el a WHO által meghatározott heti 150-300 percet. Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja azért is hiánypótló, hiszen az elmúlt években nem került sor hasonló nagyságrendű, az egész felsőoktatást megmozgató országos sportnapra.

 

Gulyás Tibor a HÖOK elnöke hangsúlyozta, hogy az öt évvel ezelőtt a HÖOK és a MEFS között elindult közös munkát - országos SportPont kampány, intézményi sítáborok, gólyatábori road showk, EFOTT-MEFOB -, a 2016-ban aláírt együttműködési megállapodás pecsételte meg, melynek egyik célkitűzése volt az összegyetemi sportnap megszervezése.

A rendezvényen a várható résztvevői létszám: 50.000 hallgató, ebből Budapesten (10.000 – 20.000 fő), mely azért is kiemelten fontos, mert a 2012-es ifjúságot érintő szabadidő eltöltési szokásokat vizsgáló kutatás szerint a fiatalok több mint fele szabadidejének nagyrészét számitógép előtt tölti.

Ha már a hallgatóknak legalább a 20-25%-át meg tudjuk mozgatni ezzel az eseménnyel, akkor a közös kezdeményezéssel nagy eredményt értünk el, tette hozzák a HÖOK elnöke.

Szeptember 20-án a 16 legnagyobb vidéki egyetemen és főiskolán Egyetemi Sportnapot tartanak, valamint a fővárosban 4 központi helyszínen (BEAC, a BME Sporttelep, a Tüskecsarnok, Tüskeuszoda), továbbá az NKE-n, a Semmelweis Egyetemen és a Corvinuson lehet részt venni, mindösszesen 36 sporthelyszínen különböző sport programokon.

Az intézmények nagy része rektori szünetet rendelt el aznapra, így lehetőség nyílik az egész napos sportolásra a streetballtól, a kubbon át, az 5vös5 futásig összesen mintegy 30 sportágban mérhetik össze tudásukat a hallgatók. A programok nyitottak, minden hallgató intézménytől függetlenül becsatlakozhat bármelyik egyetem által szervezett sportnapra. A nemzetközi sportnap, nemcsak az egészséges életmódról és a sportolásról szól, hanem a legtöbb helyszínen gasztronómiai és kulturális programok is színesítik a rendezvényt.

A nap egyik különlegessége, az ELTE által szervezett Inkluzív Sportnap a Tüskecsarnokban, melyen ép és fogyatékossággal élő hallgatók együtt, közösségi élményben élhetik meg a sport örömeit.

Az esemény fővédnökei: Dr. Szabó Tünde – sportért felelős államtitkár, Prof. Dr. Réthelyi Miklós – a Magyar UNESCO Bizottság elnöke és Dr. Tarlós István Budapest Főváros Főpolgármestere.

Az eseménybe bekapcsolódott a Szerencsejáték Zrt. támogatóként, akivel a MEFS közösen Campus 3Próba néven kihívásokat intéz a hallgatók felé annak érdekében, hogy bebizonyítsuk, ahhoz, hogy mozogjanak, nem kell más csak akarat és elszántság – Légy a hétköznapok bajnoka! szlogennel.

A sportnaphoz kapcsolódóan az egyetemi sportot támogató hazai és nemzetközi sportvezetők, politikusok részvételével egy Gálaest is megrendezésre kerül a Stefánia Palotában, a MEFS Universiade Bajnokok Klubja rendezésében.

Nagy Tímea az Universiade Bajnokok Klubja elnöke, hatszoros Universiade bajnok beszédében hozzátette, hogy a klub tagjai, ahogy ő is, fontosnak tartják az egyetemi sportot és az erre speciálisan kialakított felsőoktatási mentorprogramot, amely azért működik, hogy támogathassák az élsportolókat tanulmányaik során, annak érdekében, hogy meg tudják teremteni az élsport és a tanulás egyensúlyát és sikeresek legyenek mindkét területen.

Számunkra nemcsak az élsport, hanem a szabadidősport is kiemelten fontos ezért az egyetemi szabadidősportot népszerűsítő kampány arcainak mindig olyan egyetemistákat választunk, akik nemcsak a tanulásban, de az élsportban is kiváló eredményekkel büszkélkedhetnek.

Az idei évben Cseh László (aki háromszoros Universiade bajnok és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója), Heidum Bernadett (aki Universiade ezüst és bronzérmes rövidpályás gyorskorcsolyázó és a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatója) és Joó Abigél (aki ugyancsak Universiade bajnok és a Szent István Egyetem végzős hallgatója) voltak a MEFS Mozdulj Rá! kampány arcai.

Mindhármuk nemcsak idén, de az elmúlt négy évben is nagyon sokat tettek az egyetemi sport népszerűsítéséért, ezért az Universiade Bajnokok Klubja és a MEFS a szeptember 20-i Gálaest keretében kitüntetésben részesíti őket.

Az eseménnyel kapcsolatosan megindul a MEFS új honlapja, amely a Mozdulj Rá! kampányhoz kapcsolódva a http://mozduljra.goweb.hu/ oldalon érhető el jelenleg. Az oldal végleges honlapcíme a www.mozduljra.hu lesz (jelenleg a domain név átregisztrációja van folyamatban), ahol a hallgatók minden eseményt megtalálnak, le tudják kérdezni sportáganként, intézményenként a sportolási lehetőségeket, és jelentkezni is tudnak majd az egyes eseményekre.

A budapesti programokra szeptember 11-től központilag, a vidéki programokra pedig az egyes intézményeken belül lehet majd jelentkezni.

 

Képgaléria

{gallery}2552{/gallery}