1. Milyen színvonalúnak ítéled meg a versenyeket, összehasonlítva a két évvel korábbival?
Már Kazanyban is láttuk, hogy az Universiade erősödik. Egyrészt létszámát tekintve az utóbbi 20 évben átlagosan 150 ország sportolói jelennek meg – a legtöbb épp Dél-Koreában volt egy évtizede, 174 országból – és az utóbbi 3 alkalommal 7 ezernél is több atléta vett részt a 20-30 sportágban. Másrészt ahogy az olimpiai sportágak egyre inkább ki vannak téve a piaci (szponzori- és média-) viszonyoknak, úgy lesznek a sportolók közül is egyre többen, akik kiszorulnak, vagy még nem értek be a legjobbak közé. Elsősorban ők jönnek el az egyetemisták olimpiájára, ahol ma már csak az nyerhet, aki a világ élvonalába tartozik, de az első 8-ba sem könnyű itt bekerülni. A legtöbb sportágban a világkupák, kontinensbajnokságok szintjét érik el a küzdelmek.
2. Milyen erőfeszítéseket tesz a FISU annak érdekében, hogy minél több Universiade verseny egyben világbajnoki vagy olimpiai selejtezőnek is számítson? Egyáltalán meg lehet-e ezt tenni, hiszen nem várható el, hogy minden sportoló egyetemi hallgatóként legyen jegyezve és így sérül az esélyegyenlőség, ha minden indulni szándékozó - értelemszerűen - nem lehet ott az Universiadén.
Az utóbbi egy-másfél évtizedben a legtöbb sportág éves versenyprogramja nem csak többszörösére gyarapodott, de az év szinte egészét átöleli. Így egyre nehezebb időt és helyet találni az egyetemi versenyeknek. Az Universiadén atlétikában és úszásban olimpiai szintet lehet teljesíteni, és ehhez megfelelő mezőny is rendelkezésre áll, taekwondóban pedig része a kvalifikációs sorozatnak. Ezzel is összefügg, hogy az országok zöme az Olimpiához és világbajnokságokhoz hasonlóan komolyan veszi az Universiadét, többek között mint az utánpótlás és a felkészülés egyik lehetőségét, illetve a nagyon erős sportágakban a világszínvonalú B-keretek küzdelmeit.
Az igazságosság egy érdekes kérdés. A sportágak zömében a kontinensbajnokságok teljesen eltérő erősségűek, a távoli világkupákon pedig könnyebb pontokat szerezni, akinek van pénze az utazásra. A Felsőoktatási Tervezési Testület korábbi elnökeként van rálátásom a világ felsőoktatására, és ma már az adott korosztályok 30-50%-át, van ahol 60%-ot iskolázzák be. Miután az olimpiára kijutók kb. kétharmada már ma is egyetemista vagy diplomás, így nincs elvi akadálya az Universiadék besorolásának.
3. Bár a létszámot tekintve a valaha volt legnagyobb mezőnyű Universiade volt a koreai, de a nemzetközi sport mai felépítettségi rendszerében milyen jövő előtt áll ez a versenyforma a minőség szempontjából? Avagy a fejlődés csak a résztvevők számán át mutatható ki?
A végső elszámolás szerint 7374 versenyző indult a 21 sportágban, ami csak alig marad el Kazanytól, ahol viszont 27 sportág szerepelt a műsorban. Ahogy említettem, az Olimpiákon hagyományosan erős országok itt is a legjobbak között vannak. Akik pedig erősebb nemzetközi szereplésért küzdenek, többek között itt próbálják ki erejüket és sportolóikat. Bennünket idén 25 ország hagyott le, míg tavaly csak 17.
4. Milyen olyan ötletekkel találkozott Gwangjuban, melyek segíthetnek az egyetemi és főiskolai sport további hazai fejlesztésében? Milyen tapasztalatokat készül hasznosítani?
Az Universiade lebonyolítása az Olimpiához teljesen hasonló. Egyszerre 20-30 sportág, sportolói falu, impozáns megnyitó- és záróünnepség, szigorú biztonsági rendszabályok, központosított információk és szállítás – hatalmas tömegben. Mindehhez itt is mindenkinek hozzá kell szoknia. A csapatiroda, az egészségügyi csoport, a kommunikációs kollégák végig kiszolgálják a sportolókat, de ez mindenképpen más, mint mondjuk egy világbajnokság, aminél egy nagyságrenddel többen vagyunk. Egyrészt tehát ez egy kiváló felkészülés Magyarországon soha nem látott komplexitású és létszámú multisport események megrendezéséhez, amelyek akár egy hazai olimpia előkészítését is szolgálhatják. Másrészt edzőnek és sportolónak egyaránt új kihívásokat, és persze új élményeket is jelent, és aki megtanul ehhez alkalmazkodni, az az Olimpián is kevésbé fog újonc hibákat elkövetni.
5. A magyar csapat vezetői mennyire voltak elégedettek a koreai öt magyar éremmel?
Magyarország 4-5 sportágban kifejezetten erős csapatot küldött az Universiadéra. A vízilabdázók, az evezősök, a teakwondósok, a kézilabdázók és vívók valamennyien éremesélyesként utaztak ki Gwangjuba. Három sportágnak sikerült megvalósítania terveit, a dobogóra 3 egyéni, egy páros és egy csapat állhatott fel. Ennél talán többre számítottunk, de ahogy mondtam – a többiek egyre erősebbek.
Amióta rendszeresen, kihagyás nélkül kétévente tartanak Universiadékat, az Olimpia előtti években átlagosan 2-3-mal kevesebb érmet nyer a magyar csapat, mint az utána tartott egyetemista játékokon. Tekintettel arra, hogy az Olimpia előtti és utáni helyzet az egyes országok számára teljesen azonos, ez azt mutatja, hogy Magyarországon másoknál fontosabb az olimpiai részvétel.
Meg kell még említsem, hogy amióta a felsőoktatási sportiroda hálózat az EMMI és a MOB támogatásával elindult, az intézmények is egyre komolyabban veszik az élsportolókat. Idén minden korábbinál több, 29 hazai egyetem és főiskola képviseltette magát az Universiadén, és a legnépesebb küldöttségű Testnevelési Egyetem egyik vezető professzorát is delegálta a játékokra.
férfi vízilabda universiade válogatott
6. Személy szerint Önre melyik pillanat, verseny vagy versenyző gyakorolta a legnagyobb hatást és miért?
A magyar csapat vezetőjeként személyesen is láthattam két felejthetetlen aranyérmünket. A Juhász Adrián és Simon Béla kormányos nélküli evezős kettős az utolsó 50 méteren érték be az addig élen haladó olaszokat. A parton mindenki torka szakadtából szurkolt, felemelő érzés a magyar hajót látni elsőként a célvonalon. A férfi vízilabdázóink az elődöntőben és a döntőben is végletekig tudták fokozni az izgalmakat. Mindkét mérkőzésen csak az utolsó negyed végén vették át a vezetést, az aranyéremért ráadásul 8 büntetőpárbajt is vívtak. Vincze Balázs csapatának a szíve és az esze is a helyén volt, így Kazany után ismét győztek.
A vívók két érme és egy negyedik helyezése a legutóbbi Universiadéhoz képest jelentős előrelépés. Bár mindenki fájlalja az egy-egy tussal elvesztett utolsó két csapatviadalt, ahogy a taekwondó, a kézilabda vagy a judó sikerek elmaradását is, de a sportági szövetségek a kiutazott egyetemisták többsége esetében a nemzetközi megmérettetést tartotta fontosnak. Arról se feledkezzünk meg, hogy pl. a női kosárlabda 8-as döntőbe jutása is szép siker, ugyanígy örülnünk kell az atlétikában elért 4. és 6. helyezéseknek.
7. Sportdiplomáciai szempontból komoly FISU elismerés érte a MEFS-et. Mire kötelezi és serkenti ez a szövetség vezetését?
Hadd kezdjem egy személyes megjegyzéssel, teljesen váratlanul ért bennünket ez a kitüntetés, ami abból is látszik, hogy már nem volt ideje Kiss Ádám elnök úrnak kiutazni a díj átvételére. A FISU legmagasabb rangú elismerése, a világ egyetemi sportjának elindítójáról elnevezett „Jean Petitjean díj” első alkalommal került nemzeti sportszövetséghez, így indokolása is bőséges. Egyfelől megköszöni a múltat, ahogy az Európában elsőként létrehozott MEFS kivette a részét az egyetemi sport működtetéséből egy bő évszázadon át, benne az 1965-ös Universiadéval, vagy előtte az 1935-ös Egyetemi Világjátékokkal – ahol egyébként Tarics Sándor, a világ legidősebb olimpiai bajnoka is aranyérmet nyert. Másfelől köszönet és bíztatás a legutóbbi évek fejlesztő munkájáért, a MOB-bal, az egyetemekkel és sportszövetségekkel közösen létrehozott Hajós Alfréd Terv szerint folyó szakmai programért. A kettős célunk tehát továbbra is az, hogy közelítsük egymáshoz az élsportolókat és az egyetemi életet, segítve így tanulásukat, és hogy megmozgassunk minden egyetemi és főiskolai hallgatót, az egészséges életmód elérése érdekében.