MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

Gödöllő jelképesen is átvette a 2015-ös Rögbi 7’s Egyetemi EB rendezési jogát

Szófiában, június 13-16. között Európai Egyetemek Bajnokságára került sor 7-es rögbi sportágban. Az esemény díjátadója végén Rakaczki Zoltán, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) munkatársa vette át az Európai Egyetemi Sportszövetség zászlóját, ezáltal a következő EB rendezési jogát.

2013. június 20., csütörtök 09:50

2016-ra elkészülhet az új budapesti uszodakomplexum

2016-ra elkészülhet az új budapesti uszodakomplexum

Amennyiben a Nemzetközi Úszó Szövetség úgy dönt, hogy Budapest lesz a 2021-es vizes világbajnokság házigazdája, akkor a Nemzeti Sportközpontok szakmailag megalapozottnak tartja, hogy akár már 2016 közepére felépüljön az új fedett uszodakomplexum.

Hallgatói Sportmenedzser tábor az Erzsébet-program keretében

Kovács Antal olimpiai bajnok cselgáncsozó és a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja, valamint Székely Mózes, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkára előadásaival kezdődött június 10-én az Erzsébet-program Hallgatói Sportmenedzser tábora.

KEK: Megérkeztek az adományok Tiszakeresztúrra

A Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját az idei esztendőtől kezdve minden évben egy-egy nehézsorsú település megsegítésével kívánjuk összekötni. Ennek jegyében 2013-ban a Kárpátalján található Tiszakeresztúri Általános Iskola javára szerveztünk jótékonysági gyűjtést, ahol a március 21-23-ig IV. KEK résztevőinek hála nagyon komoly összefogás valósult meg.

Kamuti Jenő részt vett az Európai Fair Play Mozgalom kongresszusán

Isztambulban rendezték az elmúlt hétvégén az Európai Fair Play Mozgalom (European Fair Play Movement, EFPM) 19. kongresszusát. Az eseményen meghívottként részt vett dr. Kamuti Jenő, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke is.

Universiade: Joó Abigél és Biczó Bence is a csapatban

129 fős magyar csapat 16 sportágban. A hazai élvonal legígéretesebb fiataljai, köztük olimpiai, világ-, és Európa-bajnoki résztvevők.

2013. június 08., szombat 21:19

Hallgatói Sportmenedzser Tábor

Hallgatói Sportmenedzser Tábor

Az Erzsébet-program keretében meghirdetett hallgatói sportmenedzser táborra 2013. június 10-15. között, Fonyódligeten kerül sor. A tábor kivételes lehetőséget teremt az egyes felsőoktatási intézmények sportéletének szervezésében közreműködő aktív hallgatók számára elméleti és gyakorlati ismereteik elmélyítéséhez.

2013. június 04., kedd 09:13

B33 egyetemi bajnok a SZoESE

A Szombathelyen és Debrecenben szereplő csapat: Forrai Dániel, Bódi Bence, Simon Bence, Für Attila

Egy győzelem és két harmadik hely megszerzésével Egyetemi Bajnok lett a SZoESE B33-as csapata.

Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj alapításáról döntött a kormány

Felsőoktatási intézményekben hallgatói jogviszonnyal rendelkező, ötkarikás sportágakban szereplő, olimpiai, világ- vagy Európa-bajnoki éremesélyesnek számító versenyzőknek adható Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj alapításáról döntött a kormány.

2. oldal / 2