MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2013. október 10., csütörtök 08:14

TAO-támogatás a látvány csapatsportokban

Örömmel tapasztaljuk, hogy számos egyetemi sportegyesület él a Tao támogatás lehetőségével, egyre többen nyújtanak be sikerrel támogatási kérelmet sportágfejlesztési programjukra. A legtöbb egyetemi sportszervezet kosárlabda sportágban érintett, hiszen a 13 férfi és 12 női csapattal induló Kosárlabda MEFOB (Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság) finanszírozásra részben a szakszövetség, részben a részt vevő egyesületek Tao keretének terhére történik.


Ugyanakkor számos jogszabályi változás történt, amelyekre mi is szeretnénk felhívni a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Nemzeti Sport Intézet tájékoztatójának a közreadásával.

A változások közül szeretnénk kiemelni a fontosabbakat. Nem a teljeskörű tájékoztatás a célunk, hanem annak hangsúlyozása, hogy a támogatás lehívása és megfelelő felhasználása érdekében rendkívül fontos, hogy az érintett egyesületek megfelelően tájékozódjanak – amennyiben ezt még nem tették volna meg.  

A 2013/2014-es támogatási időszakra vonatkozóan a támogató cégek által igénybe vehető adókedvezmények mértéke csökkent, az adminisztrációs terhek ugyanakkor nőttek, ezért célszerű időben felvenni a kapcsolatot a potenciális támogatókkal, egyeztetve a támogatással kapcsolatos teendőket.  Bevezetésre került a kiegészítő sportágfejlesztési hozzájárulás, amelynek mértéke a támogatási igazolásban meghatározott összeg adókulccsal számított értékének legalább 75 százaléka.

Másik fontos változás, hogy a támogató cégnek a támogatás átutalását követő 8 napon belül bejelentési kötelezettsége van a NAV felé, elmulasztása esetén az adókedvezmény nem vehető igényben. A bejelentés a NAV oldaláról letölthető SPORTBEJ nyomtatványon történik.

A 2013/2014-es támogatási időszakban a jogcímek között maximum egy alkalommal (tudomásszerzéstől számított 8 napon belül), az aljogcímek között pedig maximum 3 alkalommal (tudomásszerzéstől számított 8 napon belül, legkésőbb 2014. május 31-ig)  lehet módosítást kérni.

Érdemes még arra is odafigyelni arra is, hogy a cégek által az NSI felé fizetendő 1 %-ot megváltozott számlaszámra kell utalni.

 

Betöltés folyamatban ...

 

Betöltés folyamatban ...