MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

Árvai Károly/kormany.hu

Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztérium (EMMI) sportért felelős államtitkára és dr. Palkovics László, az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkára adta át a sportcsillagok ösztöndíját az idei év díjazottjainak. Az eseményen jelen volt a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség főtitkára, dr. Székely Mózes, Fábián László, a MOB sportigazgatója és a díjazottak felsőoktatási intézményeinek rektorai is.

31 érmet szereztek az idei atlétikai világbajnokságon korábbi Universiade résztvevők

A Pekingben rendezett 2015-ös atlétikai világbajnokságon 127 egykori Universiade résztvevő került be a döntőkbe és összességében 31 érmet szereztek az élversenyzői karrierjük mellett egyetemeken, főiskolákon tanuló sportolók. Az Universiade résztvevők által szerzett 10 aranyérem hat férfi és négy női sportoló között oszlik meg. Az egykori Universiade indulók emellett szereztek még 8 ezüst és 13 bronzérmet is. Mint köztudott a statisztikák szerint az Universiadén érmet szerző sportolók 50%-a utóbb az olimpiákon is érmes helyezést ér el, az élversenyzők között világszerte egyre többen fordítanak tehát időt és energiát a kettős karrier alapjául szolgáló felsőoktatási tanulmányok elvégzésére is.

 

2015. július 03., péntek 12:30

28. Nyári Universiade 2015

Dátum: 2015. július 3-14.
Helyszín: Gwangju (Dél-Korea)
Kategória: Nemzetközi sport

2015. január 24., szombat 00:00

27. Téli Universiade 2015

Dátum: 2015. január 24 - február 1. és 2015. február 3-14.
Helyszín: Csorba-tó (Szlovákia) és Granada (Spanyolország)
Kategória: Nemzetközi sport

2013. július 06., szombat 00:00

27. Nyári Universiade 2013

27. Nyári Universiade 2013

Dátum: 2013. július 6-17.
Helyszín: Kazány (Oroszország)
Kategória: Nemzetközi sport

2013. december 11., szerda 16:40

26. Téli Universiade 2013

26. Téli Universiade 2013

Dátum: 2013. december 11-21.
Helyszín: Trentino (Olaszország)
Kategória: Nemzetközi sport