MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

Rekord létszám és a Testnevelési Egyetem uralma jellemezte a Judo MEFOB-ot

2014. november 30-án rekord létszámú nevezővel zajlott le a 25. Judo Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB). A versengésben 17 egyetemről és főiskoláról 173 versenyző vett részt. Az amatőr versenyzők mellett tiszteletüket tették, profi válogatott sportolók is, persze szerényebb számban, mint tavaly, hiszen idén pont a koreai Grand-Prix-re esett a MEFOB.

Karakas, Vér, Zámbori és Baczkó egyetemi magyar bajnok

Huszonkét egyetem és főiskola százötven hallgatója mérte össze tudását a Budapesten megrendezett Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Judo Bajnokságon november 30-án. Egyetemi magyar bajnoki címet szerzett az olimpiai ötödik Karakas Hedvig, a kazanyi Universiaden bronzérmet szerző Vér Gábor és Zámbori Bence, valamint a szintén Universiade résztvevő Baczkó Bernadett. Az egyetemek közötti pontversenyt a Semmelweis Egyetem nyerte. Az esemény szervezője a Magyar Judo Szövetség és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség, fővédnöke a Nemzeti Közszolgálati Egyetem volt.

2013. július 08., hétfő 15:43

Universiade: Csoknyai László is bronzérmes

Universiade: Csoknyai László is bronzérmes

Joó Abigél és Bor Barna után Csoknyai László is érmes a kazanyi Universiádén. A cselgáncsozók -81 kg-os súlycsoportjában a Semmelweis Egyetem hallgatója bronzérmes lett. Ez a magyar judo csapat harmadik érme Kazanyban és Magyarország 98. bronzérme az Universiádék történetében.

Universiade: Csepregi Gábor bronzérmes evezésben

Újabb magyar érem Kazanyban. Egy arany- és egy ezüstérem után megszületetett a Magyar Egyetemi Csapat első bronzérme is az Universiádén, evezésben. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója, Csepregi Gábor a harmadik helyen végzett a férfi könnyűsúlyú egypárevezősök mezőnyében, 7: 32.62-es időeredménnyel.  A győztes német Julius Peschel eredménye 7:24.07.

2013. április 29., hétfő 00:25

Ötödik és hetedik hellyel búcsúztunk

Ötödik és hetedik hellyel búcsúztunk

Vasárnap véget ért a budapesti adidas Judo Európa-bajnokság, a zárónapon a csapatversenyekre került sor. A férfiaknál Grúzia, a nőknél Hollandia nyert, a mieink egy ötödik és egy hetedik hellyel búcsúztak el a Papp László Budapest Sportarénától.