A Férfiaknál a Döntőre négy közel egyenlő tudású csapat érkezett, ahol a pillanatnyi forma döntötte el a mérkőzések, később pedig a helyezések sorsát. Jól mutatja ezt, hogy két mérkőzésből nyeretlen, de nagyon jól játszó Eger alaposan megizzasztotta a végül 100 %-os mérleggel bajnoki címet szerzett NYME SEK csapatát.
A Pécs két győzelemmel második, a Győr egy győzelemmel harmadik lett.
A hölgyeknél a TF, a Debrecen és a Szombathely képviselt hasonló játékerőt, mindhárom csapatban volt válogatott játékos,de a csapattársak is láthatóan erős bajnokságokon edződtek. A győri csapat szimpatikusan játszott, nagy taps dicsérte a láthatóan erősebb ellenfelek ellen szerzett góljaikat, illetve szebb megmozdulásaikat.
A Debrecen legyőzte a Szombathelyt, viszont másnap simán kikapott a TF-től. Az utolsó mérkőzésen a hazai csapat előtt újra adott volt az út a bajnoki címhez, már 3:1-re is vezetett a TF ellen, de a hajrában elbukott és az utóbbi lett 100 %-os teljesítménnyel a bajnok. A Debrecen 6 ponttal a második, hárommal Szombathely harmadik.
VÉGEREDMÉNY
FÉRFIAK
1. NYME SEK 9 pont
Jakab Gábor, Gerebics Gergő, László Dávid (csk), Tóth Zsolt, Balogh Márk, Szántó Dávid, Sipos Norbert, Lugosi Márk, Pados József, Horváth Péter, Varga Domonkos, Mursits Roland
2.Pécsi Tudományegyetem 6 pont
Szombathelyi Dávid, Szelei Péter, Somogyi László, Suba János, Horváth Ferenc, Tamás László, Horváth Gábor, Varga Balázs, Nagy Dániel
3. AK.NYME Győr 3 pont
Farkas Csaba, Szabó Máté, Mann Patrik , Tóth Ábel, Nagy Ferenc, Virágh Ádám, Veres Péter, Kámán István, Takács Péter, Pirik Géza, Gintli Patrik, Ács Péter
4. Eszterházy Károly Főiskola Eger 0 pont
Muhari Gergő, Kovács Péter, Héder Róbert, Nagy Roland, Felföldi Márk, Kiszely Bence, Nagy Zoltán, Timbusz Gergő, Molnár Tibor
NŐK
1. Semmelweis Egyetem TF 9 pont
Király Julietta, Fóris Renáta, Zágor Bernadett, Rőhberg Zsanett, Papp Dóra, Csiszár Henrietta, Solymos Krisztina
2. Debreceni Egyetem 6 pont
Kósa Viktória, Radics Ágnes, Bai Krisztina, Erdős Edina, Heiot Edina, Oláh Anikó, Fábián Dóra, Angyal Anita
3. NYME SEK Szombathely 3 pont
Marsai Nikolett, Nagy Barbara, Vörös Viktória, Tischler Fruzsina, Tóth Alexandra, Orbán Szandra, Boda Patricia, Terdik Tamara, Nagy Bianka, Fábián Zina, Szűcs Noémi, Szóka Orsolya
4. AK.NYME Győr 0 pont
Domonkosová Kitty, Hegyesi Helga, Mezei Niké, Orsós-Bogdán Lívia, Török Nikolett, Urbán Nikolett, Őri Dorottya, Harsányi Laura, Papp Ivett
MÉRKŐZÉS EREDMÉNYEK
1. játéknap: 2013.05.21. (kedd)
12.00 NYME SEK Szombathely – AK.NYME Győr férfi 10:2
13.15 NYME SEK Szombathely - AK.NYME Győr női 12:3
14.30 Pécsi Tudományegyetem - Eszterházy Károly Főiskola Eger férfi 5:4
15.45 AK.NYME Győr - Debreceni Egyetem női 0:10
17.00 Pécsi Tudományegyetem - NYME SEK Szombathely férfi 0:2
18.15 Debreceni Egyetem - NYME SEK Szombathely női 3:1
2. játéknap: 2013.05.22. (szerda)
09.00 AK.NYME Győr - Semmelweis Egyetem TF női 0:15
10.15 Eszterházy Károly Főiskola Eger - AK.NYME Győr férfi 5:6
11.30 Debreceni Egyetem - Semmelweis Egyetem TF női 1:4
12.45 Pécsi Tudományegyetem - AK.NYME Győr férfi 7:4
14.00 NYME SEK Szombathely - Semmelweis Egyetem TF női 4:6
15.15 NYME SEK Szombathely - Eszterházy Károly Főiskola Eger férfi 4:3
A verseny |
|
- célja: |
A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség által 2012/2013-ban meghirdetett egyetemi – főiskolai országos futsal bajnokság célja, hogy eldöntse „Magyarország 2012/2013. tanévi Egyetemi-és Főiskolai Bajnoka” címeket, a hallgatók körében népszerűsítse a sportágat, elősegítse a további nemzetközi versenyekre történő kiválasztást.
|
- rendezője: |
A MEFS megbízásából a NYME Savaria Egyetemi Központ és a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület
|
- fővédnöke: |
Dr. Simicskó István az EMMI államtitkára Prof. Dr. Kiss Ádám MEFS elnök Dr. Faragó Sándor a NYME rektora
|
- versenybizottsága: |
Papp Tibor MEFS szakreferens, Várnagy András ny. sportközpont vezető Sákovics Péter adjunktus
|
- helyszíne: |
Szombathely, Károlyi G. tér 4. Egyetemi Sportcsarnok
|
- időpontja: |
2013. 05. 21-22.
|
Résztvevők: |
A döntőbe jutott 4 női és 4 férfi csapat. A csapattagok az adott félévre a nevező intézmény beiratkozott hallgatói (nappali, levelező, esti, távoktatásban illetve doktorandusképzésben résztvevők); a nevező intézményben hivatalos cserekapcsolat alapján részképzésben résztvevő külföldi felsőoktatási intézmény hallgatói; azon hallgatók, akiknek az adott intézményben szerzett végbizonyítványuk (abszolutórium) a 2012. évben kelt. A hallgatói jogviszony igazolásához a tanulmányi osztály igazolása mellett arcképes igazolás (diák, illetve személyi igazolvány) szükséges. A versenyzőknek érvényes sportorvosi igazolással kell rendelkezniük!
|
Kapcsolattartók: |
Dr. Gál László – Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Sákovics Péter – Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Kívés István – Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
|
Időbeosztása: |
2013.05.21. 12 óra – 19.15 mérkőzések 14.20 óra Megnyitó - köszöntő 20 óra: a résztvevő hallgatóknak összejövetel az A Klubban Vezetőknek fogadás a Tanácsteremben 2013.05.22. 9.00 – 16.00 mérkőzések 16.15 Eredményhirdetés
|
Díjazása: |
Az I – II – III helyezet csapatok 1 – 1 kupát kapnak, Az I – II – III helyezet csapatok tagjai érmeket kapnak, Külön díjasok – legjobb női/férfi kapus, legtöbb gólt lövő nő/ férfi, legtechnikásabb női/férfi játékos, bajnokedzők
|
Szállásfoglalás: |
Kollégiumokban a megküldött megrendelő szerint
|
Étkezés : |
Az Egyetem éttermében a megküldött megrendelő szerint
|
Terem: |
9700. Szombathely, Károlyi G. tér 4. Egyetemi Sportcsarnok
|
Szabályok: |
MLSZ játék és versenyszabályok!
|
Egyéb információ: |
Minden csapat külön öltözőt kap. Az értéktárgyaikért nem tudunk felelősséget vállalni! |
MEFOB Futsal Döntők
Szombathely, 2013. május 21-22.
2013. április 18-án küldtük ki első tájékoztatónkat, mely szerint a 2012/2013. tanévi MEFOB Futsal Döntőket Szombathelyen rendezzük meg. Az időpont a Debreceni Egyetemnek nem felelt meg, ezért hosszas egyeztetés után jutott csak egyezségre a MEFS és a sportági refens. Ennek értelmében a MEFOB Futsal Döntők végleges időpontja: 2013. május 21-22. Szombathely.
A fenti időpontra is sikerült kollégiumi (olcsó) szállást, szabad sportcsarnoki lehetőséget és megfelelő étkezést biztosítani (a MEFS kérésének megfelelően). Étkezést az egyetem éttermében – az Egyetemi Sportcsarnok közvetlen közelében – szolgáltatunk – megrendelésük szerint.
A mérkőzéseket (6 férfi és 6 női) az Egyetemi Sportcsarnokban bonyolítjuk le (hitelesített, 48x30 m-es terem, 300 fős lelátóval). Az irányított sorsolást a teljes mezőny ismeretében készítjük el és közreadjuk.
A közreműködő személyekről – Versenybizottság, játékvezetés, zsűri, rendezők – a szabályok alapján gondoskodunk.
A Döntőbe jutott csapatok:
Férfiak:
- NYME Apáczai Kar, Győr
- Eszterházy Károly Főiskola, Eger
- Pécsi Tudományegyetem
- NYME SEK Szombathely
Női csapatok:
- SE TSK (TF), Budapest
- NYME Apáczai Kar, Győr
- NYME SEK Szombathely
- Debreceni Egyetem
A továbbiakról (mérkőzésrend, szállás- és étkezési igény, hivatalos dokumentumok-igazolások stb.) folyamatosan küldünk tájékoztatást.
{gallery}1135{/gallery}