MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2013. október 09., szerda 00:44

Új elnököt választott a BEAC közgyűlése

Új elnököt választott a BEAC közgyűlése

2013. október 3-án az ELTE BTK kari tanácstermében gyűlt össze a 115 éves BEAC Küldöttgyűlése. A tizennyolc szakosztály küldötteit a Bölcsészettudományi Kar nevében Dr. Borsodi Csaba az ELTE BTK intézetigazgatója, Mezey Barna rektor képviseletében Dr. Karácsony András stratégiai rektorhelyettes köszöntötte a tisztújításra összegyűlt klubtagokat.

A 2019-es Universiade-pályázatról egyeztettek a MOB-ban

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS), a Magyar Olimpiai Bizottság és a sportági szakszövetségek képviselői konzultációt tartottak a MOB székházában október elsején. A megbeszélés témája a 2019-es, XXX. Nyári Universiade, budapesti pályázata volt.

2013. március 15., péntek 11:24

A MEFS az EUSA honlapján

A MEFS az EUSA honlapján

A Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség meghívását elfogadva 2013. március 11-én és 12-én Magyarországra látogatott Oleg Matytsin, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) első alelnöke, aki egyúttal az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) alelnöke és az Orosz Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke is, ezáltal ő is felel az idei kazanyi Universiade megrendezéséért; valamint Matjaz Pecovnik, az EUSA főtitkára.

A Nyíregyházi Főiskolán is bemutatták a Hajós Alfréd Tervet

A Magyar Olimpiai Bizottság diák- és egyetemi-főiskolai sportért felelős szakmai tagozat tagja, a Magyar Egyetemi-Főikolai Sportszövetség (MEFS) Debrecenben, Pécsett, Gödöllőn, Egerben, Győrben, Veszprémben, Sopronban, Szombathelyen, március 13-án pedig Nyíregyházán, majd Miskolcon is társadalmi vitára bocsájtotta Hajós Alfréd Tervet.

2013. március 11., hétfő 21:52

MEFS: Kazany készen áll

MEFS: Kazany készen áll

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség meghívását elfogadva Magyarországra látogat Oleg Matytsin, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) első alelnöke, aki egyúttal az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) alelnöke és az Orosz Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke is, ezáltal ő felel az idei kazanyi Universiade megrendezéséért; valamint Matjaz Pecovnik, az EUSA főtitkára. A találkozó elsődleges témája a magyar egyetemi sport és az európai, valamint nemzetközi egyetemi sport helyzetének és kapcsolódási pontjainak áttekintése, továbbá a nemzetközi egyetemi sporteseményeken történő részvétel és hazai rendezés lehetőségeinek a megvitatása.

Szombathelyen járt a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség teljes vezetése

Március 7-én Szombathelyen a Savaria Egyetemi Központban ismertette a MEFS vezetése a Hajós Alfréd tervet, az egyetemi sport 2014-2020-as időszakra vonatkozó szakmai programját.

2013. március 09., szombat 11:03

Sajtómeghívó - Fókuszban az Universiade

Sajtómeghívó - Fókuszban az Universiade

Fókuszban az Universiade: információk az idei Universiade előkészületeiről, a kazanyi magyar csapatról és a 2019-es rendezési esélyekről.

Hajós Alfréd Terv: két nap, négy egyetemi város

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) már korábban elkészítette a felsőoktatási sport területére vonatkozó szakmai programtervet, a Hajós Alfréd Tervet, melyet a Magyar Olimpiai Bizottság segítségével kíván felterjeszteni a sportpolitikáért felelős miniszternek. A programterv egyes elemeit  idén januárban a felsőoktatási sport egyik bástyáját jelentő Debreceni Egyetemen hozták nyilvánosságra. Akkor Kósa Lajos polgármester elmondta, hogy a jövő évi költségvetési törvény elfogadásával válhat véglegessé a Hajós Alfréd Terv pénzügyi háttere.

A MOB Diák- és egyetemi-főiskolai sportért felelős szakmai tagozat tagja, a MEFS, Debrecen után Pécsett, Gödöllőn és Egerben is társadalmi vitára bocsájtotta Hajós Alfréd Tervet. 2013. március 6-án és 7-én két újabb állomásához érkezett a Hajós Terv bemutatása. Ezúttal Győr, Veszprém, Sopron és Szombathely egyetemei voltak a házigazdák.

Illusztráció

A két sportszövetség közti ismerkedő, hosszú távú együttműködést célzó megbeszélést tartott 2013. február 19-én a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Magyar Rögbi Szövetség (MRGSZ) a Magyar Sport Házában, melyen részt vett – többek között – mindkét szervezet elnöke és főtitkára is.

A MEFS nyilvánosságra hozta a Hajós Alfréd Tervet, az egyetemi sport 2013-2020-as időszakra vonatkozó szakmai programját

A Magyar egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elkészítette a felsőoktatási sport területére vonatkozó szakmai programtervet, a Hajós Alfréd Tervet, melyet a MOB-on keresztül kíván felterjeszteni a sportpolitikáért felelős miniszternek. A programterv egyes elemeit – a MOB-bal együttműködve – 2013. január 31-én, a felsőoktatási sport egyik bástyáját jelentő Debreceni Egyetemen hozta nyilvánosságra, bocsátotta társadalmi vitára az érintettek körében.