MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

Szolnoki Főiskola

Web: www.szolfportal.hu

 

Kapcsolódó híranyagok:
Kerékpáros teljesítménytúra az egyetemmé válás útján

Vidám hangulatú, de embert próbáló bringázásra hívja a Kecskeméti Főiskola azokat a sportembereket, akik a főiskolán tanulnak vagy tanultak, dolgoznak vagy dolgoztak, egy-egy cég képviselőjeként vagy hallgatóként részt vesznek a duális képzésben. De azok is jöhetnek, akik kiváló formában vannak, és éreznek magukban elég kitartást ahhoz, hogy egy pihenővel teljesítsék a távot.

2014. október 02., csütörtök 13:39

Képzés az egyetemi sportirodák munkatársainak

Képzés az egyetemi sportirodák munkatársainak

A mai naptól három napos képzésen vesznek részt a felsőoktatási intézmények sportiroda vezetői, a sportközpontok és létesítmények igazgatói, szakmai vezetői, egyesületi elnökei, a testnevelők és a hallgatók egyaránt. A Debreceni Agrártudományi Központban zajló képzés résztvevői között valamennyi állami és számos magánintézmény képviselteti magát. Az előadók sorában számos neves, a közéletből jól ismert szakember megtalálható.

Egyetemista kajak-kenusok veszik birtokba Fehéroroszország vizeit

Augusztus 15-17. között a fehéroroszországi Minszk városában rendezik meg a VI. Kajak-kenu Egyetemi Világbajnokságot (EVB). A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által rendezett versenyen 19 kiváló magyar kajak-kenus száll vízre.

Pécs tarolt a III. Egyetemes Labdajátékok Tornáján

2014. április 22-én zajlott le a III. Egyetemes Labdajátékok Tornája. A torna hallgatói kezdeményezésre jött létre, hogy versenyzési lehetőséget biztosítson az amatőr egyetemi sportolóknak.

2013. október 16., szerda 09:29

Elindult a Kosárlabda MEFOB

Elindult a Kosárlabda MEFOB

Nagy sikere volt az előző évadban a korábbiakhoz képest új rendszerű egyetemi és főiskolai bajnokságnak (MEFOB). Ezt az is jól mutatja, hogy szemben a tavalyi kiírással, amikor összesen 20 csapat nevezett, most 25 együttes kezdi meg a küzdelmeket.

2013. július 18., csütörtök 09:57

Universiade: Valami véget ér…

Universiade: Valami véget ér…

A lehető legszebben fejeződött be a 27. Nyári Universiade a Tatár Köztársaság fővárosában, Kazanyban. A férfi egyetemi vízilabda válogatott legyőzte a profi játékosokkal felálló hazai orosz csapatot. A felsőoktatási hallgatók olimpiáján a Magyar Egyetemi Csapat 15 éremmel (4 arany-, 2 ezüst és 9 bronzérem) zárta a kazanyi Universiadét, a világ második legnagyobb multisport eseményét, ezzel az éremtáblázaton a 18. helyen végzett.

Universiade: Krivacevic Tijana és Szabó Petra a legjobb az olimpiai szintű Universiadén

A magyar egyetemi sport hatalmas elismerése, Kazanyban: Krivacevic Tjanát, a magyar női kosárlabda válogatott kiválósága lett a torna legeredményesebb játékosa, míg Szabó Petrát megválasztották a legjobb női kajakozónak, mivel a legtöbb pontot szerezte.

Universiade: A 7. helyen végzett Magyarország kosárlabdában

Női kosárlabdában, 16 nemzet közül, Magyarország a hetedik helyen zárta a világ második legnagyobb multisport eseményét, az Universiadét, miután 5 ponttal legyőzte Kanadát.

Harminc felsőoktatási intézménnyel írt alá megállapodást a MOB

A MOB Olimpikon Életút Programjában érintett 30 felsőoktatási intézmény vezetőjével, az olimpikonok felsőfokú tanulmányainak segítésére írt alá 2016. december 31-ig szóló együttműködési megállapodást Borkai Zsolt, a MOB elnök, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem épületében tartott Magyar Rektori Konferencia keretében, június 26-án.

2013. április 23., kedd 22:41

Kosárlabda MEFOB helyosztó tornák

Kosárlabda MEFOB helyosztó tornák

A férfiaknál az ELTE-BEAC, a nőknél az USC Szeged csapata nyerte a helyosztó tornát.

1. oldal / 2