MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

Budapesti Egyetemi Atlétikai Club

Web: www.beac.hu

 

Kapcsolódó híranyagok:
Egyetemi Mini Világbajnokságot szervez az ELTE-BEAC

2014 nyarán nem csak Brazília, hanem az ELTE is vendégül látja a legjobb csapatokat a XI. kerületben. Az Egyetemi Mini Világbajnokság szervezője az idén 115 éves Budapesti Egyetemi Atlétikai Club.

Új bajnokot avattak a Telekom ELTE-BEAC Bajnokságban

Az FC Schlossmühle lett a bajnok az ELTE-BEAC bajnokság első osztályának csapatai között. Az FC Schlossmühle és a többszörös győztes, jelenleg is regnáló jogász bajnok NSZK-nak egyaránt volt esélye, de végül új bajnok nyerte el az elsőséget.

2014. május 15., csütörtök 09:24

Izgalmas küzdelmek a tollaslabda MEFOB-on

Izgalmas küzdelmek a tollaslabda MEFOB-on

A bajnokság május 9-én délelőtt vette kezdetét a csapatversennyel. A Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem mellett a hazai csapat, az Eötvös Loránd Tudományegyetem játékosai szálltak versenybe. Az első körben az ELTE-sek a miskolciakkal mérkőztek meg, 4-1 lett a végeredmény. Ezután a debreceni csapat mindkét riválisa ellen 5-0-ás győzelmet tudott kiharcolni, tehát meccset sem vesztett a találkozók során. Így a következő végeredmény alakult ki: I. helyezett: Debreceni Egyetem; II. helyezett: Eötvös Loránd Tudományegyetem; III. helyezett: Miskolci Egyetem

Közgázos lányok és debreceni fiúk győzedelmeskedtek a kosár döntőn

Idén újra Debrecenben rendezték meg a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság (MEFOB) döntőjét, ahol a négy legjobb fiú és lány csapat küzdött meg a bajnoki címért és az ezzel együtt járó lehetőségért, hogy a magyar egyetemi sportot képviselhessék Rotterdamban, az Európai Egyetemi Játékokon.

2014. április 29., kedd 08:58

TFSE, DEAC: egy lépés előre

TFSE, DEAC: egy lépés előre

Két sima meccsel kezdődött az egyetmi és főiskolai bajnokság négyes döntője. Némi meglepetésre a TF a második negyedtől egyértelműen uralta a szombathelyiek elleni találkozót. A másik meccsen a DEAC egyértelműen jobb volt, mint a tartalékos ELTE, s a végére fölényes győzelmet aratott.

2014. május 06., kedd 07:49

Hétvégén tollaslabda MEFOB a BEAC-on

Hétvégén tollaslabda MEFOB a BEAC-on

Már javában zajlanak az idei tollaslabda MEFOB előkészületei. Az előző évekhez hasonlóan, idén is amatőr és igazolt kategóriákban mérhetik össze tudásukat a sportolni vágyó egyetemisták. A versenynek a BEAC 7 tollaspályája ad otthont, ahol május 9-én pénteken, a megnyitó után a csapatversennyel indul a bajnokság majd másnap az egyéni, illetve páros versenyszámokkal folytatódnak a küzdelmek.

Keszthelyi győzelmek a Fixüléses Tízevezős MEFOB

Jó hangulatú, magas színvonalú versenynek lehettek szemtanúi, akik részt vettek a 24. gróf Széchenyi István Evezős Évadnyitó verseny első napján. Igaz, reggel, az I. világháborúban elesett evezősök emlékére állított Neptun Evezős Egylet és a Nemzeti Hajós Egylet emlékköveinek megkoszorúzása során még esett az eső, a versenyek kezdetére elállt, sőt a nap is kisütött. Az eseményen jelen volt Simon Gábor, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség elnökségi tagja, a BEAC ügyvezetője.

Jogász rangadó az Egyetemi Futsal Bajnokságban

2013 őszén indult el a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság, az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Budapesti Igazgatóságának (BLSZ) és a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) közös szervezésében.

Idegenben szerzett megnyugtató előnyt a Közgáz

Csupán 5-6 percig volt szoros az ELTE-Közgáz negyeddöntő első összecsapása. A vendégek nagyobb tapasztalatukat, összeszokottságukat, valamint játékosai nagyobb tudását kihasználva fölényes győzelmet arattak

ELTE - Közgáz SC és DSK 53-82 (11-21, 10-15, 14-29, 18-16)
Budapest, egyetemi és főiskolai bajnokság, női negyeddöntő 1. mérkőzés

2014. április 02., szerda 20:22

Szünet után "robbantott" az ELTE

Szünet után "robbantott" az ELTE

Kiegyenlített első negyed után a másodikban a nyíregyházi együttes hibáit kihasználva idegenben is magabiztosan nyert az ELTE.

Nyíregyházi Főiskola - ELTE 59-79 (14-21, 21-14, 12-24, 12-20)
Nyíregyháza, egyetemi és főiskolai bajnokság negyeddöntő, 1. mérkőzés