MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

Új helyszínt keresnek a 2019. évi Nyári Universiade megrendezéséhez

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) hivatalosan is megerősítette a pár nappal korábban felröppent hírt, amely szerint Brazíliaváros visszalép a 2019. évi Nyári Universiade megrendezésétől.

2014. július 07., hétfő 23:17

Az ukránok lehetnek a legerősebb ellenfelek

Az ukránok lehetnek a legerősebb ellenfelek

Miközben a pécsi sportcsarnok központi terében ma a ceremóniák főpróbája játszott főszerepet, a bemelegítő terem (azaz sátor) vasárnap óta a 11. Birkózó Egyetemi Világbajnokságra érkező birkózóktól hemzseg. Az utolsó ellenőrzések és a technikai értekezlet után a keddi első szőnyegre lépők már orvosi vizsgálatra és mérlegelésre jelentkeztek, a szervezők pedig sajtótájékoztatón adtak számot a viadal előkészületeiről.

Egy bronzérem és egy 5. hely az Egyetemisták Világbajnokságán!

Több szempontból is sporttörténelmi fordulatot értek el taekwondosaink Kínában. Hohhot városában a 13. és egyben utolsó egyetemista és főiskolás világbajnokság elismerést érdemlő magyar sikereket hozott. A sportág eredményességét igazolja, hogy jövő évtől állandó sportágként szerepelhet az Universiadekon. Bár a sportág fennállása óta Universiaden szereztek más sportolóink érmeket (2011: Kotsis, Tóth), egyetemi vb-ről most első alkalommal térhet haza éremmel a magyar csapat, s mivel ebben a sportágban - a tervek szerint - nem rendeznek több egyetemi világbajnokságot, több alkalom nem nyílik senki számára sem további taekwondos vb érmek megszerzésére.

Magyar éremesélyes utazik Kínába a Taekwondo egyetemi világbajnokságra

Idén Kínában, Hohhot-ban rendezik a 13. Egyetemi Taekwondo világbajnokságot, ahol a 2011-es Universiade bronzérmese, Kotsis Edina június 10-én, Dúcz Barbara június 11-én lép tatamira. A sportvezetők mindkettőjüktől legalább pontszerző helyet, Kotsis Edinától pedig érmet is várnak.

Jelentős sportdiplomáciai eredmény  az öttusa és a cheer is ott lesz az egyetemi világbajnokságok programjában

A nemzetközi egyetemi sportprogramok közé számos új sportág szeretett volna bekerülni, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) Végrehajtó Bizottságának döntése nyomán azonban végül az öttusa és a cheer sportág került ki győztesként.

Universiade sikerekről a Pécsi Konferencián

Magyarországi rendezésű sporteseményekről tartottak konferenciát a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Sporttudományi Társaság együttműködésében, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség és a Magyar Birkózó Szövetség társrendezésében. A pécsi tudományos fórumon dr. Tóth Miklós MOB-alelnök, dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató és Győrfi János osztályvezető is előadást tartott.

Elhunyt az Európa-bajnok magasugró, a kétszeres Universiade ezüstérmes Major István

Meghalt a magyar atlétika egyik legeredményesebb versenyzője, a hatszoros magyar bajnok magasugró, aki a hetvenes évek elejének háromszor nyert fedettpályás Európa-bajnokságot. Universiadén Major István két ezüstérmet szerzett és két alkalommal vett részt az olimpián - Münchenben a hatodik helyet is megszerezve.

Keszthelyi győzelmek a Fixüléses Tízevezős MEFOB

Jó hangulatú, magas színvonalú versenynek lehettek szemtanúi, akik részt vettek a 24. gróf Széchenyi István Evezős Évadnyitó verseny első napján. Igaz, reggel, az I. világháborúban elesett evezősök emlékére állított Neptun Evezős Egylet és a Nemzeti Hajós Egylet emlékköveinek megkoszorúzása során még esett az eső, a versenyek kezdetére elállt, sőt a nap is kisütött. Az eseményen jelen volt Simon Gábor, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség elnökségi tagja, a BEAC ügyvezetője.

A BME volt a legeredményesebb a 47. súlyemelő MEFOB-on

2014. április 26-án a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) rendezték meg a 2013-2014. tanévi Magyar Egyetemi és Főiskolai Súlyemelő Országos Bajnokságot. 34 fő indult el 13 felsőoktatási intézmény képviseletében.

Egyetemi sport hétvége Sidi Péterrel és Nagy Péterrel

Az utolsó áprilisi hétvége mozgalmasnak ígérkezik az egyetemi – főiskolai sport számára. Sportlövészetben, súlyemelésben, evezésben, aerobikban és testépítésben is összemérik tudásukat a hallgatók a MEFOB bajnoki címekért. Az események részletei a www.egyetemisport.hu weboldalon megtalálhatóak.