MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2016. augusztus 16., kedd 00:00

Récsei Rita (ELTE) olimpikon - 20 km-es gyaloglás

Értékelés:
(0 szavazat)

Récsei Rita 10 évesen, 2006-ban kezdett atletizálni Pécsen. 


Háromévnyi futás után a gyaloglás mellett döntött, nagyon könnyen ráérzett a speciális mozgásra és hamar megszerette a sportágat. Pécsen Srp Gyula, Srp Miklós édesapja volt az edzője, ő vezette edzésmunkáját kilenc éven keresztül.

A gimnázium befejezése után az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karára jelentkezett, így 2015 szeptemberében Budapestre költözött.  Azóta a Budapesti Honvéd csapatával, dr. Urbán Ákos irányítása alatt sportol.

A versenyeken már a pályafutása kezdetén jól szerepelt, a korosztályos országos bajnokságokon mindig dobogóra tudott állni, azóta pedig több nemzetközi versenyt és válogatott viadalt megnyert, illetve számos világversenyen képviselhette Magyarországot, többek között ifjúsági VB-n Ukrajnában, Junior VB-n Amerikában, Gyalogló Világkupán Kínában, Junior EB-n Svédországban, és Európa Kupán Spanyolországban.

Az olimpia azonban nem szerepelt hangsúlyosan az idei tervei között, hiszen 20 évesen még nagyon fiatalnak számít ebben a sportágban. Az olimpiai távon, a 20 kilométeres számban is csak idén, 2016-ban kezdett el gyalogolni, így hatalmas meglepetés volt számára, amikor a békéscsabai országos bajnokságon teljesítette az olimpiai kvalifikációs szintet, és kiderült, hogy ott lehet Rióban.

 

Legjobb elért eredményei - nemzetközi, hazai sportban:

  • junior Eb. 19. (2015, Svédország)
  • junior vb. 27. (Amerika, 2014)
  • junior válogatott 1. (Csehország, 2015)

 

Forrás: ELTE-BEAC