Bronzérem Erzurumban

2011. január 31. (hétfő) 22:00 Írta: Varga Gábor    -    
Bronzérem Erzurumban

A magyar csapat ovációval fogadta az eredményt, és azt a tényt, hogy 2001 után (Zakopane – Zarándi András 2. hely, snowboard) ismét érmet szereztünk a Téli Universiadén.

Korán kezdődött a nap január 30-án Erzurumban, legalábbis a magyar csapatnak, hiszen éjfél után szerencsésen megérkezett a snowboardosok további 5 versenyzője, a jégtánc páros Berecz Ilona edző vezetésével. Karger Kocsis László és Kovács György precíz, minden apró részletre kiterjedő előkészítő munkájának köszönhetően hajnali 1 után már mindenki a szobájában lehetett. Míg a snowboardosok pihentek, addig a gyorskorcsolyázók készültek a délutáni 1000 méterre, de leginkább számunkra olyan fontos 3000 m-es váltó döntőjére.

Az alpesi sízők egy óra késéssel rajtolhattak, és az erősen kifogásolható pálya minősége ki is fogott Bene Mártonon és Szepesi Bertoldon a Super G versenyszámban, így eredmény nélkül maradtak.

Délután 5 órára szinte az egész magyar csapat már a jégcsarnokba érkezett, ahol még zajlottak az 1000 m futamai. A lányok közül Lajtos Szandra a 11., míg Darázs Rózsa a 15. helyet szerezte meg. A többiek érthetően tartalékolták energiájukat a váltóra. Nem okoztak csalódást. A kezdeti vezetésünket a szinte verhetetlen koreaiak vették át, s bár sokáig tartottuk a 2. helyet, a kínaiakat többször visszaverve, a 3. helyre csúsztunk. Ezt a pozíciót magabiztosan tartva a magyar lányok a várva várt harmadik helyet megszerezték.

A magyar csapat ovációval fogadta az eredményt, és azt a tényt, hogy 2001 után (Zakopane – Zarándi András 2. hely, snowboard) ismét érmet szereztünk a Téli Universiadén. A jégcsarnokban tartott közös fotózást követően – ezen az egy napon volt teljes csak a magyar küldöttség – a csapatvezetés vacsorára hívta meg az egész rövidpályás gyorskorcsolya csapatot, melyet még provizórikusan, bízva az eredményben, még a délután folyamán foglaltak le egy tradicionális török étteremben. Hosszas ünneplésre azonban nem volt idő, hiszen reggel 4 óra után már el is indultak a faluból érmeseink Isztanbulon át Budapestre.

Mai nap, január 31-én az alpesi sízők tovább folytatják küzdelmeiket, Berecz Anna 10 órakor egyes rajtszámot húzva csúszik, míg délután a fiúk következnek. A jégtánc páros és a snowboardosok készülnek a következő napok megmérettetésére.

 

Fotó: FISU

További információ

Képgaléria

elnokseg1elnokseg2elnokseg3elnokseg4