Téli Universiade, Erzurum - február 2.

2011. február 03. (csütörtök) 12:18 Írta: Varga Gábor    -    

Míg a snowboardosok és a jégtáncosok pihenéssel és városnézéssel töltötték az időt, addig a várostól 14 km-re fekvő Konakliban a kombináció Super G versenyszámot bonyolították.

  

 

Berecz Anna a 10 órát követő rajt után hatodikként indult. A szikrázó napsütés, a szélcsend, a jól előkészített pálya sem segítette a legjobb magyar sízőt, aki ugyan a pálya harmadáig jó sebességgel, hiba nélkül jutott el, ám itt egy kapunál sajnos kiesett, így nem fejezte be a versenyt. Igaz – s ezt már Vincze Ákos sportágvezető az esti értékelés során mondta – jelentősebb pontértéket sikeres befutás után sem könyvelhetett volna el.

12.30-kor rajtolt a férfiak mezőnye, versenyzőink tudásuknak megfelelően teljesítettek, és a középmezőnyben végeztek. A 93 indulót számláló férfiak versenyében Bene Márton és Szepesi Bertold 54.-nek, illetve 55.-nek rajtolt. Pontjaikon javítva mindketten célba értek, így a szuper-kombináció versenyszámot Bene az 52., Szepesi az 55. helyen zárta.

Este a Svájci Egyetemi Sportszövetség adott fogadást a bronzérmes lányok által is már ismert Cumhuriyet Patberi Yüzbasi Sokak-ban. A meghívó még a kiutazás előtt e-mail-en megérkezett a MEFS irodába, igazolva jelentőségét a találkozónak. A fogadáson megjelentek a FISU Family tagjai, a csapatvezetők és a helyi szervező bizottság vezetői. A fogadást megtisztelte jelenlétével a Svájci Olimpiai Bizottság elnöke, és Svájc törökországi nagykövete. Magyar részről Földesiné Dr. Szabó Gyöngyi és Dr. Hédi Csaba vettek részt a vacsorán, ahol a köszöntések után a résztvevőket Kelet-anatóliai népzene és tánc szórakoztatta.

Andreas Csonka, a svájci szövetség magyar származású elnöke elmondta, hogy 2019-ben Svájc szeretné megkapni a 29. Téli Unviersiadé rendezési jogát. A fogadás alkalmat adott az egyes országok vezetői közötti eszmecserére, különös tekintettel a Nyári Universiadé FISU választásaihoz.

Holnap a női óriásműlesikló verseny rajtol 9:30-kor. Berecz Anna kedvenc versenyszámában a 27-es rajtszámmal indulhat, míg este 8 órától jégtáncosok mutatják be szabadprogramjukat. Késő délután három snowboard-versenyző (Kiss Miklós, Viszlay Vanda és Harmat Rózsa) száll repülőre Ankara felé, és egy Isztanbulban töltött éjszaka után 4-én érkeznek haza Budapestre. A csapat tagjai kisebb megfázásos tüneteken túl egészségesek és jó hangulatban várják a küzdelmeket.

  

További információ

vissza a tetejére