A sanghaji világbajnokság után néhány szinten tartó edzéssel igyekezett a csúcsformát valamelyest megmenteni Cseh László, igaz, az újbóli átállással erősen küszködött az elmúlt napokban. Az első versenynap előestéjén mindössze két és fél órát aludt, ehhez képest sikerült délelőtt a legjobb időt úsznia, bár mint mondta, a legújabb trendnek megfelelően ma már egyetlen nemzetközi viadalon sem lehet könnyedén venni a reggeleket. 
„Ráadásul látszik, a mezőnyben sok olyan van, aki egyértelműen az Universiadére készült – mondta még a döntő előtt. – Mindegy, nem görcsölök, igyekszem könnyedén úszni, és nem azon rágódni, hogy most akkor mi lesz...“
Nos, a finálé végül is igen izgalmasra sikeredett, hiszen az amerikai Robert Bollier nagyon keményen tartotta magát, sőt, az utolsó ötven méterre előnnyel fordult, Cseh azonban 175-nél mozgósította a tartalékait, és végül óriási hajrával és persze rutinját kamatoztatva az utolsó métereken megelőzte vetélytársát.
„Versenynek tökéletes volt, és ha azt nézem, hogy jobbat úsztam, mint Sanghajban, még elégedett is lehetek – mondta Cseh, aki 1:55.86 idővel nyert – Az előzmények alapján, azaz hogy azért Sanghaj óta már nem úgy edzettem, ahogy egy nagy verseny előtt szoktam, továbbá itt egyszerűen képtelen vagyok normálisan aludni, szóval mindezeket egybevéve kifejezetten jó érzéssel gondolok vissza erre a kétszázra. Örülök, hogy nyertem, és tudom, hogy erre az élményre lehet építeni.“
Egyébként az egész kosárlabda-válogatott szurkolt a lelátón – mondhatni, Lacinak sikerült visszavágnia a nevükben is az Egyesült Államoknak, csapatunk ugyanis meglehetősen egyértelmű vereséget szenvedett második csoportmérkőzésén. Ahogy azt várni lehetett, a Team USA teljesen más dimenzióban kosárlabdázott, mint bármelyik másik együttes ezen az eseményen, ráadásul, ahogy Kinter György fogalmazott, „megtapasztaltuk, milyen egy jó csapat ellen játszani, és azt is, milyen az, amikor egy ilyen együttes még jó napot is fog ki.“ Mi tagadás, az amerikaiaknak szinte minden bejött, a második negyedben szinte nem volt tévesztett dobásuk (37 pont tíz perc alatt), majd‘ 60 százalékos mutatóval hajigálták a triplákat, miközben a magyar játékosoknak – ahogy ilyenkor lenni szokott – még azok a labdák is kifelé perdültek a gyűrűből, amelyek máskor beakadnak. „Bónuszként“ az amerikaiak egy pillanatra sem lassítottak, nem nagyképűsködtek, végighajtották a mérkőzést, így a különbség egyre csak nőtt – egészen a negyedik negyedig, amikor a mieink végre elkezdtek minden mindegy alapon játszani, és több pontot szereztek ebben a játékrészben, mint a megelőző háromban együttvéve. Egy biztos: több élménnyel gazdagodtak, hiszen találkoztak egy nagyon jó csapattal, továbbá pályafutásuk során először – remélhetőleg nem utoljára – egy igazi sportpalotában kosarazhattak, 18 ezer (!) néző előtt.
„Nem könnyű értékelni egy ilyen mérkőzést, de azért lehet – mondta Kmézics Zorán szövetségi kapitány a 102-53-mal véget ért találkozót követően. – Az amerikaiak védekezésével szemben nem igazán tudtunk mit kitalálni: olyan szervezetten, képzetten, gyorsan csinálták, amit csináltak, hogy ez ellen rendkívül nehéz volt megfelelően támadni. Egy az egyben sem volt túl sok esélyünk ellenük, hiszen minden poszton nagyon jó játékosokkal találkoztunk, akik ráadásul kivételesen remek napot fogtak ki, ahogy a hármasokat dobálták a második negyedben, az egészen elképesztő volt... Kicsit sajnáltam a csapatot, kicsit sajnáltam magamat, hogy mit is lehetne tenni ebben a helyzetben, a szünetben mindenesetre azt kértem a fiúktól, élvezzék a játékot, vegyék lazán a mérkőzést. Ez végül is a negyedik negyedben összejött, ekkor két irányítóval, kicsit gyorsabban játszva, a dobásokat végre bátran elvállalva sikerült mutatni valamit, ami biztató lehet a folytatásra nézve.“
Annál jobban sikerült a vívók napja: Szényi Péter ugyanis fantasztikus menetelést bemutatva megnyerte a párbajtőrözők egyéni viadalát. Két éve, Belgrádban már bronzérmes volt, most viszont senki sem tudta megállítani. 
Először két cseh indulót vert meg (Ambroz, 15:4; Capek, 15:11), majd a koreai Szong következett (15:11), a nyolc között a svájci Borsky (15:12), míg az elődöntőben az ukrán Herej (15:12). A fináléban a francia Virgile Marchal volt soron, Szényi pedig az egész nap folyamán ekkor vívott szinte a legpazarabbul, és 15:7-tel söpörte be az aranyérmet.
„Már a melegítésnél éreztem, hogy jól megy a vívás, és ez nem változott a nap folyamán – mondta a finálét követően. – Okosan sikerült vívni, taktikusan, minden bejött, igazán élveztem az egészet, különösen a döntőt. Szombaton beszéltem Lénárt Ágotával, a csapat sportpszichológusával, aki csupa olyan dolgot mondott, amit nagyon jól tudtam hasznosítani. Azt tanácsolta, idézzem fel, miként ment a vívás Belgrádban, hozzam vissza a kellemes emlékeket – és ez remekül működött.“
A dzsúdósoknál Krizsán Szabolcs jól versenyzett a 81 kilósok között, és végül a hetedik helyen zárt, a nap pedig remek véget ért az asztaliteniszezők jóvoltából, akik harmadik csoportmeccsüket hozták Angolával szemben, majd az este, a negyedik kiemelt németek ellen 0:1-ről fordítottak s győztek 3:1-re, így a legjobb nyolc közé kerültek, ami igazi bravúr a Kriston Dániel, Zombori Dávid, Schaffer Dániel triótól.
