Kárpát-medencei Egyetemek Kupája

2012. március 12. (hétfő) 15:51 Írta: MEFS Web-szerkesztőség    -    
Kárpát-medencei Egyetemek Kupája

A hagyományteremtő szándékkal létrehozott tornának harmadik alkalommal az Eötvös Loránd Tudományegyetem adott otthont Budapesten, az ELTE Sportcsarnokában, március 2-3-án, az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának és az ELTE-BEAC szervezésében.

 

A szervezők célja, hogy a Kárpát-medence magyar egyetemein tanuló ifjúságnak a határokat átszelve, a sporton (futsal, röplabda, aerobik, cheerleader) keresztül szervezzenek közösség- és kapcsolatteremtő rendezvényt összekötve a mozgás és a versenyzés örömével.

 

Résztvevő csapatok, játékosok érkeztek:

Erdélyből: a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem, a kolozsvári Műszaki Egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy képviseletében;

Felvidékről: a komáromi Selye János Egyetem képviseletében;

Magyarországról: a Pécsi Tudományegyetem, a Nyugat-magyarországi Egyetem Szombathely, a győri Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a gödöllői Szent István Egyetem, a Budapesti Kommunikációs Főiskola képviseletében és az Eötvös Loránd Tudományegyetem képviseletében.

 

Fővédnökök:

Nyilasi Tibor, MLSZ sportigazgató

Csisztu Zsuzsanna, többszörös magyar bajnok tornász.

Dr. Kiss Ádám, Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség, elnök

Dr. Michaletczky György, ELTE Természettudományi Kar, dékán

Szendrei József, válogatott labdarúgó, Joma Magyarország ügyvezető

Hannich Péter, Győri ETO Futsal, sportigazgató

 

Eredmények:

Futsal: a III. KEK-et a Sepsi ISE (Sepsiszentgyörgy) nyerte, második helyezett a Pécsi Tudományegyetem lett, míg a bronzérmet a Fehérvári Egyetemista Válogatott szerezte meg. Különdíjasok: a torna legjobb játékosa Mánya Szabolcs (Sepsi 08); a torna legjobb kapusa Szombathelyi Dávid (PTE); a torna gólkirálya Komoróczi Bálint (SE-TFSE).

Röplabda: első helyen a TFSE (Semmelweis Egyetem), második helyen az ELTE-BEAC, haramadik helyes Pécsi Tudományegyetem csapata végzett.

Aerobik: 1. Győri Bettina 2. Ábel Réka 3. Péteri Adrienn

A torna társrendezvényeként sor került a második ELTE Cheerleader versenyre, hat csapat részvételével, melyet az ELTE Cheerleaders nyert a zsűri döntése alapján. 

 

A rendezvény média megjelenései:

Magyar Televízió, Ma Reggel:

http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/02/28/08/SPORT_Magyar_egyetemi_sport_hatarok_nelkul.aspx

 

DigiSport Reggeli Start:

http://www.digisport.hu/video/8078

 

Magyar Nemzet Online Napvideója:

http://mno.hu/?block=mno_video_popup&param=media_id=51544

http://mno.hu/sport/sepsi-orom-a-kobon-1056959

 

Hír24:

http://www.youtube.com/watch?v=FF4I5RHBx6Y

 

Index:

http://sportgeza.hu/sport/hirek/2012/02/22/harmadszor_lesz_karpat-medencei_egyetemek_kupaja/

 

ElteOnline:

http://elteonline.hu/sport/2012/03/06/kek-ertekeles-csisztu-zsuzsaval

http://www.elteonline.hu/exkluziv/2012/03/04/cimvedes-ongollal/

http://www.elteonline.hu/sport/2012/03/03/nekunk-a-szervezes-maradt

http://www.elteonline.hu/sport/2012/03/03/erdelyiek-es-pestiek-a-nyolcban/

http://www.elteonline.hu/exkluziv/2012/03/02/jo-estet-jo-szurkolast/

 

Képgalériák:

Sorsolás: http://www.elteonline.hu/sportfotok/kek-sorsolas/

Első nap: http://elteonline.hu/sportfotok/karpat-medencei-egyetemek-kupaja/

Második nap: http://www.elteonline.hu/sportfotok/kek-dijatado/

 

Hivatalos honlap:

http://www.elteonline.hu/sport/kek/

Letöltések

További információ

Kapcsolódó videó

Képgaléria

cheer1csoportkepsepsi1
vissza a tetejére