Címke: aerobik
2012. március 12. (hétfő) 15:51

Kárpát-medencei Egyetemek Kupája

A hagyományteremtő szándékkal létrehozott tornának harmadik alkalommal az Eötvös Loránd Tudományegyetem adott otthont Budapesten, az ELTE Sportcsarnokában, március 2-3-án, az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának és az ELTE-BEAC szervezésében.

 

Az elmúlt tíz év legjobb szereplését produkálta az Universiade-csapat, de az utóbbi két évtizedben is csak két jobb produkciót találni (1995, 1997) – mindezt egy olyan eseményen, amely minden korábbi rekordot megdöntött, hiszen 151 ország 7132 sportolója vett részt a 26. nyári Universiadén Sencsenben.
2011. augusztus 21. (vasárnap) 19:47

Véres kosárvereség Kínától

Egy kalkulálható negyedik hely – rg-csapat –, néhány további helyezés, valamint egy sajnálatos incidens miatt vereséggel végződő kosárlabda-mérkőzés a soros versenynap mérlege az Universiadén.
Egy hatodik és egy hetedik hely augusztus 20. sencseni mérlege, továbbá mindkét csapatunk emelt fővel jöhetett le a pályáról, illetve ki a medencéből, dicséretesen harcolva a becsületéért.
2011. július 11. (hétfő) 00:40

Összeállt az Universiade-csapat

Ülésezett az Universiade-részvételt előkészítő testület a MEFS főhadiszállásán, a Sport Házában. Mint Hédi Csaba főtitkár beszámolt róla, gyakorlatilag összeállt a shenzheni együttes, csupán a csapatsportágaknál (kosárlabda, vízilabda) várják a végleges kereteket.

2010. október 07. (csütörtök) 12:14

MEFOB döntők

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség – a Versenysport Bizottsággal egyetértésben – a 2010/2011. tanévi MEFOB döntőinek rendezésére beadott pályázatok alapján az alábbi döntést hozta a rendező intézményeket illetően:
2009. október 12. (hétfő) 18:59

Jubileumi Sportnap a Miskolci Egyetemen

Megkésve kaptuk meg a beszámolót, de örömmel adunk hírt róla...
2009. március 09. (hétfő) 21:49

MEFOB döntők Debrecenben

A Debreceni Egyetem Sportigazgatósága 2009-ben öt sportág döntőjének ad otthont.