A MEFS vezetőinek beszámolója az Országgyűlés sportbizottságának ülésén

2011. július 11. (hétfő) 00:28 Írta: MEFS Web-szerkesztőség    -    

Az előkészítő bizottság délutáni ülését megelőzően a MEFS vezetői az Országgyűlés sport- és turizmusbizottsága előtt tartottak beszámolót a szervezet munkájáról és célkitűzéseiről.

„Várhatóan 110 magyar egyetemi és főiskolai sportoló vesz majd részt augusztusban a kínai Shenzhenben sorra kerülő nyári universiadén – mondta bevezetőjében Dr. Sárközy Tamás, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) másfél hónappal ezelőtt hivatalba lépő elnöke.

Az elnök arról is tájékoztatott, hogy többek között a világbajnok és háromszoros olimpiai ezüstérmes úszó, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanuló, s ott ösztöndíjban részesülő Cseh László is indul majd az egyetemi és főiskolai sportolók világjátékán.

„A felkészüléssel minden rendben halad, pénzt nem kérünk” – foglalta össze a lényeget Dr. Sárközy Tamás, aki kiemelte, hogy kitűnő a kapcsolatuk a Magyar Olimpiai Bizottsággal, amelytől eddig minden szükséges támogatást megkaptak a felkészüléshez.   

Az elnök beszélt még arról, hogy a MEFS-nél nem az öt látványsportágat, hanem a labdarúgás, a kosár- és a vízilabda mellett az úszást, az evezést, valamint a rövidpályás gyorskorcsolyát tekintik kiemeltként. A korábban Jégkorong Szövetséget is vezető Sárközy Tamás elmondta, nem titkolt vágya, hogy a legközelebbi, szlovéniai téli universiadén a magyar férfi hokiválogatott is jégre léphessen.

A MEFS elnöke a megoldandó problémák között említette, hogy nagy elidegenedést tapasztal idehaza az egyetemi klubok és az intézmények vezetése között, valamint hogy az egyetemi-főiskolai klubok színeiben versenyző sportolók 90 százalékának semmi közük nincs az egyetemekhez.

További információ