MEFS elnökségi ülés

2011. február 21. (hétfő) 10:40 Írta: Varga Gábor    -    
MEFS elnökségi ülés

A négyéves ciklus utolsó, közgyűlés előtti ülését tartotta a MEFS elnöksége február 18-án a Magyar Sport Házában.

A Dr. Vincze Pál elnök által vezetett ülésen fő napirendként megtárgyalásra és elfogadásra került a régiók és a bizottságok által előterjesztett 2010. évi beszámoló és a pénzügyi kimutatás. Az elnökség ugyancsak egyhangúlag, tartózkodás nélkül fogadta el a 2011. évi programot és pénzügyi tervet. Döntően egyetértet az elnökség a MEFS alapszabály aktualizálására tett javaslattal is, mely pontosítások után megalapozott érvekkel kerül majd a március 25-i közgyűlés elé.

Szabó József a Jelölő Bizottság nevében adott tájékoztatást a jelölés folyamatáról ill. annak pillanatnyi állásáról. A Bizottság március 1-ig vár még további személyi javaslatokat a MEFS alapszabály szerinti választott tisztségviselőire. Bejelentette, hogy Dr. Sárközy Tamás jogász professzor (a MEFS jelenleg is elnökségi tagja) elfogadta a MEFS elnöki pozíciójára szóló jelölést.

Az elnökségi ülésen rövid szóbeli beszámoló hangzott el az erzurumi Téli Universiadén történt részvételről, és a csapat kiemelkedő eredményeiről.

A MEFS főtitkára tájékoztatást adott a március 25-i közgyűlés programjáról, melynek első eleme lesz, az elmúlt évhez hasonlóan, a 2010-ben Egyetemi Világbajnokságokon érmes helyezést elért sportolók köszöntése. Ezt követi majd a MEFS beszámoló ill. tisztújító közgyűlése.

Az elnökség döntött a 2011-ben MEFS elismerésben részesülők köréről is.

További információ

Képgaléria

elnokseg1elnokseg2elnokseg3elnokseg4