Universiade: az elmúlt tíz év legjobb magyar szereplése

2011. augusztus 23. (kedd) 20:13 Írta: MEFS Web-szerkesztőség    -    
Universiade: az elmúlt tíz év legjobb magyar szereplése
Az elmúlt tíz év legjobb szereplését produkálta az Universiade-csapat, de az utóbbi két évtizedben is csak két jobb produkciót találni (1995, 1997) – mindezt egy olyan eseményen, amely minden korábbi rekordot megdöntött, hiszen 151 ország 7132 sportolója vett részt a 26. nyári Universiadén Sencsenben.
Ezzel egyszersmind újra megerősítést nyert, hogy az egyetemi és főiskolás sportolók találkozója a második legnagyobb nemzetközi sportesemény a nyári olimpia után.
 

A kedden véget ért sencseni viadalon a hivatalos résztvevők száma először lépte át a 10 ezres határt (a több mint hétezer sportoló mellett 3471 kísérőt – edző, csapatszemélyzet, bíró – akkreditáltak), ami mutatja, hogy mind több országban kezelik kiemelt fontosságúként az Universiadét. Ehhez természetesen az is hozzájárult, hogy az alapprogramba tartozó sportágak mellett a szervezők teherbírásuknak megfelelően továbbiakat is felvehetnek ideiglenes jelleggel – s minthogy a kínaiak erőforrásai gyakorlatilag kimeríthetetlenek, csaknem olimpiai léptékűvé duzzadt a műsor, hiszen 24 sportágban 306 aranyérmet osztottak ki a szervezők, ami egyébként szinte megegyezik az ötkarikás játékokon elnyerhető első helyek számával (természetesen vannak eltérések az egyes sportágakon belül megrendezett számok tekintetében, illetve akadt két olyan is – aerobic, sakk –, ami nincs az olimpiai programjában, továbbá egy, a golf, ami 2016-tól szerepel majd).

Az éremtáblázaton természetesen irdatlan fölénnyel lett első a házigazda: a kínaiak 75 bajnoki címet szereztek, többet, mint a mögöttük következő két ország (Oroszország és a Koreai Köztársaság) összesen. Az érmek számát tekintve valamelyest kiegyenlítettebb volt a „meccs“ az oroszokkal, ezt a különversenyt a kínaiak 145-132-re nyerték.

Magyarország az elmúlt évtized legjobb produkciójával a 16. helyen zárt az éremtáblázaton, többek között olyan sportnagyhatalmak delegációit előzve meg, mint Franciaország, Németország, Spanyolország és Nagy-Britannia. Az európai országok között csapatunk a hetedik helyen végzett, ami szintén dicséretes.

A kínaiaktól megszokott, hatalmas pompával bonyolított záróünnepségen – amelyen az esemény rangját aláhúzandó megjelent Kína elsőszámú vezetője, Hu Csin-tao államelnök is – az óriáskivetítőn egy háromperces klipben felevenítették a legemlékezetesebb pillanatokat, és a bajnokok sorában feltűnt Cseh László, valamint Deák Nagy Marcell is (Szényi Pétert pedig hozzáképzeltük).

Sportszakmailag természetesen nehéz objektív értékelést adni, hiszen ezen az eseményen előre megjósolhatatlan, milyen erősségű mezőny gyűlik össze az egyes szakágakban: úszásban például egyértelműen Cseh László volt a legnagyobb név, atlétikában és cselgáncsban a most kezdődő vb miatt a második vonal szerepelt, ugyanakkor a sportlövőknél és a tékvandósoknál szinte világbajnoki erősségű mezőny gyűlt össze (a műugróknál pedig a sanghaji vb-n tízből tíz aranyat besöprő kínai csapat egy az egyben felvonult). Kosárlabdában egy kőkemény B-válogatott vb-t rendeztek voltaképpen, 23 csapattal: az eredménytől függetlenül igenis hasznosnak mondható, hogy húsz év után először eljött egy férfiválogatott, kiderült, érdemes egy ilyen társasághoz tartozni, ám sokat kell tenni azért, hogy előrébb jussunk. Vízilabdában az eddigi hagyományokkal szakítva nem a legerősebb csapattal érkeztünk, hanem a korosztályos világbajnokságra hangoló U20-as válogatottal – amely az esemény második felére lendült igazán formába, picit később, mint kellett volna, de ha – mint Székely Bulcsú szövetségi kapitány mondta – a 9. hely volt az ára egy jobb vb-szereplésnek, akkor alighanem megérte így lejátszani ezt a tornát.

Egy biztos: ha minden olyan élsportolónk itt lett volna, aki jelenleg felsőoktatási tanulmányokat folytat, és sikerül legalább annyit nyújtania, mint mondjuk Cseh Lászlónak, alighanem a kilencvenes évek két nagysikerű Universiadéját is túlszárnyalta volna a küldöttség – de, és ezt Vincze Pál csapatvezető, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség alelnöke is hangsúlyozta, így sem lehetünk elégedetlenek, sőt.

Az pedig remélhető, hogy a 2013-as esemény jobban beilleszthető a legjobbak felkészülési programjaiba, hiszen arra Európában, Kazanyban kerül majd sor.

 

A sencseni Universiade éremtáblázatának élcsoportja

Kína                            75-39-31

Oroszország                42-45-45

Koreai Köztársaság    28-21-30

Japán                          23-26-39

Egyesült Államok       17-22-11

Olaszország                12-5-13

Ukrajna                       11-19-14

Tajvan                         7-9-16

Törökország                7-7-8

Thaiföld                      7-2-9

Jamaika                       6-2-1

Lengyelország             5-7-8

Litvánia                      5-5-3

Ausztrália                   5-3-8

Új-Zéland                   5-3-4

MAGYARORSZÁG  5-2-4

 

Az utolsó két évtized magyar mérlege

1991, Sheffield:         3-1-1

1993, Buffalo:           4-4-6

1995, Fukuoka:          8-4-2

1997, Szicília:             7-4-1

1999, P. de Mallorca:  2-2-2

2001, Peking:              0-0-6

2003, Degu                 3-2-7

2005, Izmir:                1-2-2

2007, Bangkok:          2-3-1

2009, Belgrád:            1-2-5

2011, Sencsen:           5-2-4

További információ

vissza a tetejére