2011. április 01-03.: Szerb-Magyar egyetemi sportkapcsolatok

2011. április 05. (kedd) 09:30 Írta: Varga Gábor    -    
2011. április 01-03.: Szerb-Magyar egyetemi sportkapcsolatok

Magyar részről a MEFS, Szerbiából a GÁRDOS civil szervezet és a Vállalatgazdaságtan és Vállakozási ismeretek Főiskolája szervezésében immár második alkalommal találkoztak egymással a két ország egyetemi sakkcsapatai.

2010. évben Budapesten fogadtuk a szerb válogatottal lényegében azonos főiskolai csapatot, amely előbb a magyar ifjúsági válogatottat, majd a főiskolai válogatottat is legyőzte. A visszavágón Belgrádban az ELTE-BEAC egyetemi csapat képviselte Magyarországot, az első mérkőzést a szerb csapat nyerte, míg a visszavágón döntetlen eredmény született. Az eredménynek mindkét fél örülhetett: a szerbek az összesített győzelemnek, míg a magyarok annak, hogy jócskán felülmúlták az erőviszonyok szerint elvárható teljesítményt, többen bravúrosan szerepeltek csapatunkból.

A rendezők a mérkőzéseket egyenes adásban közvetítették az interneten a http://www.perpetualcheck.com/live/  címen, mindkét nap forgatott és riportokat készített egy-egy (vélhetően különböző) szerb televíziós társaság. Magyarország belgrádi kulturális attaséja a nagykövet személyes képviselőjeként szurkolt a magyar csapatnak a második napon, nem is hiába. Az első napon az egyetemen egy képcsarnokban, a második napon Belgrád „Zemun” önkormányzatának dísztermében játszottunk, irigylésre méltó körülmények között. A szállást és étkezést a vállalkozási főiskola jóvoltából a legmagasabb színvonalon biztosították a vendéglátók, és segítségükkel megismerhettünk Belgrád és Zemun több nevezetességével is. Érdekes volt megtudni, hogy Szerbia milyen magas szinten támogatja az egyetemi sportot – nemrég ők szervezték meg az Universiádét, de mi sakkozók is csak irigykedhetünk, hogy a szerb sakkcsapat milyen komoly támogatásban részesül. Nem véletlenül a világ egyik legerősebb főiskolai sakkválogatottja az övék, erejüket saját magunkon próbálhattuk ki.

A rendezvény kapcsán többször is kiemeltük, hogy nagy köszönettel tartozunk a találkozó létrejöttét segítő Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetségnek, és szerb partnereinknek is azért, hogy rendezvényük segítségével Magyarországon is jelentősen megerősödött a sakk sportág presztízse az egyetemi sportkapcsolatokban. Bízunk benne, hogy szereplésünkkel és magatartásunkkal ezt sikerült tovább erősítenünk. Mindenesetre a rendezvények folytatására közösen komoly terveket készítettünk elő, szerb részről kifejezték, hogy mindent megtesznek a tervek sikeréért, és nagyon bíznak megvalósulásukban, és mi is reménykedünk, hogy sikerül a MEFS és esetleg további támogatók segítségével méltó módon folytatni az együttműködést.

Budapest, 2010. április 4.

Ádám György
Csapatvezető, ELTE-BEAC

További információ

Képgaléria

01sakkverseny201102sakkverseny201103sakkverseny201104sakkverseny201105sakkverseny201106sakkverseny201107sakkverseny201108sakkverseny201109sakkverseny201110sakkverseny201111sakkverseny201112sakkverseny201113sakkverseny201114sakkverseny201115sakkverseny201116sakkverseny201117sakkverseny201118sakkverseny201119sakkverseny201120sakkverseny201121sakkverseny201122sakkverseny201123sakkverseny2011
vissza a tetejére