Elnökségi ülés - sajnos már - Tanár Úr nélkül

2010. március 01. (hétfő) 23:02 Írta: Varga Gábor    -    
Elnökségi ülés - sajnos már - Tanár Úr nélkül
A MEFS évi rendes elnökségi ülésére február 26-án a Magyar Sport Házában került sor.

 


Emlékezve Dr. Frenkl Róbertre, a MEFS örökös elnökére a néma főhajtást Földesiné Dr. Szabó Gyöngyi nekrológja követett.
A MEFS további vezetésével – Frenkl tanár úr akaratával egyezően – az elnökség teljes egyetértéssel Dr. Vincze Pál alelnököt bízta meg.

Ezt követően egyhangúlag, tartózkodás nélkül került elfogadásra a 2009. évi elnökségi beszámoló, a mérleg előtti pénzügyi kimutatás. Ugyancsak megerősítést nyert a már decemberben jóváhagyott, de már pontosított 2010. évi program és pénzügyi terv.
 
Ugyancsak jóváhagyásra került a MEFS elismerésben részesülők névsora. Egyebekben szó volt a májusra tervezett kihelyezett rendkívüli ülésről, ahol a tervezett két hazai FVB Szervező Bizottsága számolnak be az előkészületek állásáról, a pénzügyik elszámolások hiányosságáról, szinte tarthatatlan állapotáról, az érintettek szankcionálásának lehetőségéről.
 
Az elnökség üdvözölte az Egerben hét végén megrendezésre kerülő külföldi hallgatók szabadidős sporttalálkozójának ötletét, megrendezését.

További információ

Képgaléria

elnoksegi01elnoksegi02elnoksegi03elnoksegi04elnoksegi05elnoksegi06elnoksegi07elnoksegi08elnoksegi09elnoksegi10elnoksegi11