Két versenyző hat érem!

2010. július 06. (kedd) 10:50 Írta: Varga Gábor    -    
Két versenyző hat érem!
Az egyetemisták-főiskolások tajvani súlyemelő világbajnokságán magyar aranyérmest is avattak hétfőn.


Nagy Péter a plusz 105 kilogrammosok mezőnyében szerezte meg a vb-címet mindkét fogásnemben, így összetettben is. Halász István, a hazai szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy Tajcsungban dobogóra állhatott a másik magyar résztvevő, Magát Krisztina is, aki szintén triplázott: harmadik lett szakításban, lökésben és összetettben egyaránt a plusz 75 kilogrammosok között.

A Szegedi Tudományegyetemet képviselő, tavaly korosztályos Európa-bajnok Nagy Péter három jó gyakorlattal 187 kg-ig jutott az első fogásnemben, majd a folytatásban is remekelt, a 205 és a 213 után csupán a 223 kiló fogott ki rajta, ezzel együtt a kereken 4 mázsás összteljesítményével fölényesen végzett az élen. Ezt mutatja, hogy második, tajvani versenyző 20 kilóval kevesebbet produkált. Magát, a BKV Előre emelője - aki tavaly az U23-as Eb-n szakításban harmadik lett - a tajvani bronzérmeket 96 és 115, összetettben pedig 211 kg-mal érdemelte ki.

További információ

Képgaléria

image004image005image006