Namármost a három főpultba rendezett ételosztás a kilencezer emberre kevésnek bizonyult, amiből fél- egy- másfélórás sorállás keletkezett minden étkezéskor. Tanulva az első napok szenvedéseiből, megduplázták a sorok számát és át is rendezték kicsit a helyiséget, így már nem csak éjfél körül lehet nyugalomban enni, mert emberire apadt a várakozási idő. Csakhogy miután a legelső nap a tömeg kiitta a szervezőket az összes kakaójukból, eltűnt eredeti helyéről a kávé és a lekvár is, ami többeket a mindennapos rántotta-fogyasztásra szorított. Ámde akadnak a magyar küldöttségnek jobb szemű tagjai is, mint a krónikás. Dina Irén, a csapatiroda munkatársa már sejtette a jó hírt, hogy valahol van lekvár, mondván egyszer az ő széke mellett egy nagy kupac dzsem éktelenkedett a földön, aztán Hamar Balázs pontos útbaigazítással is szolgált, így nem csak, hogy lekvár, de méz is került, mindenek tetejébe a tejesdobozból a szívószálon keresztül a kávéra locsolva jó tejeskávé is készült, visszaadva a tudósító életkedvét.
Mindezek ellenére a küldöttség rutinos universiade-járói nincsenek elájulva az ételek változatosságától, minőségétől, egészségességétől, a szervezőbizottság által már péntek este kiosztott kérdőíveken ezért az ellátás a négyes skálán nem is kapott jobbat hármasnál senkitől.
Szényi Péter bronzérme annál szebb: a vívó tiszteletére már kinn is van a csapatiroda falán egy méretes „Gratulálunk!”-felirat.