Szegedi parádé és bravúros műszakis győzelem a B33-as Egyetemi Világbajnokság nyitónapján

2012. július 12. (csütörtök) 18:37 Írta: Adminisztrátor    -    

A helyszínről tudósít: Botár László



2012. július 12-én megkezdődött az I. B33-as Egyetemi Világbajnokság a szerbiai Kragujevacban. Magyarország négy csapattal képviselteti magát az első alkalommal megrendezésre kerülő eseményen (ELTE, BME, SZTE, NYME). A magyar csapatoknak nem ízlett a "túlóra", három meccset is hosszabbításban vesztettek el. A szegedi lányok viszont sziporkáztak a románok ellen, és a végére maradt az igazi csattanó. A férfiak mezőnyében a szlovén együttes ellen nyert a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem férfi csapata.  

 



Férfiak
Románia I - Magyarország I (BME): 14-13 (hosszabbítás után)

Magyarország: Veszter 3, Fodor 5/2, Horváth 3, Bosnyák 2

Megilletődötten kezdtek fiaink, így Horváth Márton hiába "takarta be"rendre a még nála is 2 centivel magasabb 207-es román óriást, a mieink futottak az eredmény után. Ebben közrejátszott Fodor Kristóf két gyors személyije is, valamint hogy Horváth Márton könyöke egy esés után elkezdett vérezni, le kellett cserélni s "párja" ettől új erőre kapott. A meccs közepén Bosnyák "hozott két kosarat, s a műegyetemisták megkezdték a felzárkózást. Veszter villantott egy kosár pluszt büntetős játékkal, majd Fodor duplája - ami a rendes kosárlabdában tripla, itt 2 pontot ér, ezt jelöli a /2 - után már a mieinknél volt az előny. A románok büntetővel mentették hosszabbításra a meccset, s mivel a túlórában jobban céloztak a vonalról, nyertek.

Németország-Magyarország II (ELTE): 12-10

Magyarország II: Stefán 3, Szabari 5/4, Varga 2.

A német a torna legjobb szerkezetű csapata, egy 206 centis és egy 202 centis hihetetlenül ruganyos sportolóval. Magassági fölényét kihasználva hamar megugrott 7-2-re az ellenfél. Az időkérésnél azonban okos dolgokat mondtak egymásnak az ELTE-s srácok, hiszen Szabari triplái, Varga betörés utáni kosarai és Stefán az óriások gyűrűjéből a német gyűrűbe juttatott labdái egy 6-0-s magyar rohamot eredményeztek. A végén azonban megmutatkozott, hogy a nyomasztó magassági fölényben lévő német csapatnak - a mi sérülés miatt eleve 3 fős csapatunkkal ellentétben - cseréjük is volt. A
hajrában pontosabban játszottak s nyertek a hősiesen harcoló magyar alakulat ellen.


Szaúd-Arábia - Magyarország II (ELTE): 16-13 (hosszabbítás után)

Magyarország II Szabari 5/4, Stefán Varga 3/2.

A remek fizikumuk révén egyéni képességeikre építő szaúdiak ellen csapatként igen okosan, érett, taktikus játékkal tartotta magát az ELTE-s "brigád". A betörésekkel szemben ügyes támadójátékkal rukkoltak ki a fiúk. Szabari ismét "lőtte" a duplákat, Stefán pedig szemfüles kosarakat szerzett a roppant ruganyos szaúdi center mellől. A végjátékban Varga is villantott egy távolival, döntetlen lett a rendes játékidőben. A túlórában az ellenfél játszott s dobott pontosabban, egy ziccer után egy tripla pecsételte meg az igen ügyes magyar csapat sorsát.

 

Magyarország I (BME)- Szlovénia 11-10
Magyarország I: Fodor 8/2, Veszter 2/2, Horváth, Bosnyák 1.

Három perc elteltével óriási meglepetésre 3-0-ra vezettek a műszakis srácok. Ha lett volna nagy eredményjelző, azon akár az is állhatott volna: Fodor-Szlovénia 3-0. A MAFC-os irányító nagyon elkapta a fonalat, duplát is dobott. A szlovénok fokozatosan magukra találtak, magas játékosaik mozgékonyak voltak, s triplákat is dobtak. Az igazi gond akkor jött, amikor a védekezésben óriásit harcoló Horváth Márton leült pihenni. Ekkor a támadó visszaszerzett lepattanók utáni kosarakkal feljöttek a szlovénok, s fordítottak is, miközben a srácok sorra hagyták ki a büntetőket. A végjátékban Bosnyák azért beemelt egyet a vonalról, s Veszter villant távolról. Ez, no meg a végjátékban a szervezett védekezés meghozta a nem várt sikert, az óriási bravúrt.

 


Nők
Magyarország I (SZTE) - Románia II 22-12

Magyarország I: Kováts 6/4. Tóth 7/2, Békefi 7, Földi 2/2.

A nyitónap egyetlen olyan meccse volt, amely nem tartott 10 percig, mert a sziporkázó szegedi lányok 9 perc 1 másodperc alatt elérték a 21 pontot. Egy perc "ismerkedés" után nagyon gördülékeny, folyamatos lett a szegediek játéka az amúgy jelentős magassági fölényben lévő román lányokkal szemben. Egymást követték a szemet gyönyörködtető, szellemes akciók. Emellé ráadásul igen jó dobóteljesítmény is párosult, a szegediek remek alaphangot adtak maguknak.


Románia I - Magyarország II (NYME) 12-9

Magyarország II: Szalai, Orbán 3, Handler 6/6, Bencze.

A nyomasztó magassági fölényben lévő román lányok 7-3-as vezetése után Handler palánkos hármasa óriási fordulatot hozott. A hősiesen, elveszett labdát nem ismerve küzdő szombathelyi lányok Orbán ügyes kosaraival  ledolgozták hátrányukat, s ha a büntetőiket értékesítették volna, a rendes játékidőben nyerhettek volna. Megesett, hogy olyan román trió játszott, amelynek legalacsonyabb tagja is magasabb volt a leghosszabbra nyúlt szombathelyi lánynál. A hosszabbításban aztán a románok szereztek vezetést, majd egy hihetetlen mázlis hármassal – a román lány az oldalvonal felé pattanó labdát estében a gyűrűre sem nézve kanalazta vissza s az beesett - nyert az ellenfél, de a vasi
vasakarat minden elismerést megérdemel.

További információ