Tóth Balázs eddig három Universiadén szerepelt, és mindannyiszor egy iráni vetélytárs állította meg a kiváló – korábban vb-bronzot is szerző – taekwandóst. Nos, a sors úgy hozta, hogy most a második körben a nagy versenyeken rendre a legjobbak között végző, nemrégiben még világranglista-vezető Hosszein Tadzsikkal került össze a negyeddöntőben, miután az első körben simán (9-3) legyőzte a kanadai Hattet. Ám minden rossz sorozatnak vége szakad egyszer: Tóth fantasztikusan koncentrálva, egy tökéletesen kivitelezett fejrúgással végül legyőzte Tadzsikot – miután egy eddig titokban gyakorolt, speciális mozdulatot vetett be, a bírók videón is visszanézték az akciót, de egyértelmű volt, hogy az pontot ért, így Tóth elődöntőbe jutott.
Ott aztán a török Ali Sarival került össze, és egy meglehetősen fordulatos összecsapáson a harmadik menet végére 6-6-ig jutottak, azaz következett az aranypont – pontosabban, nem következett, így az idő lejártával a bírók kezébe került a mérkőzés, és a döntnökök Sarit hozták ki győztesnek. Megjegyzendő, a török már a nyolc közül is így jutott tovább – továbbá az is, hogy a szomszédos szőnyegen épp egy kínainak adtak így egy mérkőzést egy másik törökkel szemben...
Tóth Balázs mindazonáltal nem volt elkeseredett: „Három sikertelen próbálkozás után mindenképpen éremmel akartam hazajönni erről az Universiadéról, ez sikerült, tehát az elsődleges célt teljesítettem, ami azért is lényeges, mert ez a második nagyobb versenyem azután, hogy az idén felléptem a nehézsúlyba. Lényeges volt, hogy végre sikerült az iráni ellenfelet legyőznöm, az előzmények után ez talán érthető. Hogy az elődöntőt így veszítettem el? Nem vagyok emiatt mérges. Végül is volt két percünk arra, hogy pontot érjünk el, neki sem ment, nekem sem, márpedig akkor valahogy el kell dönteni a mérkőzést, és őt hozták ki. Nagyobb ország, nagyobb hatalom, ez már csak így megy, de még egyszer mondom, adva volt a lehetőség, hogy pontot csináljak, miképp az is, hogy korábban esetleg már technikákat alkalmazzak, nagyobb pontértékű rúgást mutassak be, azaz egyáltalán nem vagyok elkeseredve emiatt.“
Kotsis Edina kicsit kritikusabb volt önmagával szemben, mivel saját bevallása szerint mindenképpen nyerni akart. „Sajnos, a koreai elleni elődöntő nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna... Egy órával a mérkőzés után persze már pontosan tudom, miben hibáztam taktikailag és technikailag.
Az érem szép eredmény, azaz nem mondom azt, hogy elégedetlen vagyok, de talán lehetett volna jobb is.“
Kotsis egyébként a 62 kilósok között két szép győzelemmel kezdett (4-3 a brazil Djalma, majd 11-1 a mongol Khishgee ellen), ám a súlycsoportot végül megnyerő Nog Eun Sil ellen nem sok esélye volt (3-11). Érdekesség egyébként, hogy a másik bronzérmet a kanadai színekben induló, magyar gyökerekkel bíró Carmen Marton szerezte meg.
Eddig nem érkeztek túl jó hírek a sportlövők viadaláról, ám az utolsó nap itt is elkezdtek sorjázni a jobb eredmények. 
Az élre Veres Kata bronzérme kívánkozik, aki a kisöbű sportpuska 3x20 lövéses összetett számában lett harmadik – bosszankodásra legfeljebb az adhat okot, hogyha ezt az eredményt (582 kör az alapversenyben) három hete, a belgrádi Eb-n éri el, akkor ott olimpiai kvótát szerzett volna; azért ez a harmadik hely némi vigasz számára.
A pisztolyosok is kitettek magukért, hiszen a 25 méteres számban Babicz Sára negyedik helyen zárt (szintén olyan eredménnyel, amivel kvótát szerzett volna Belgrádban...), teljesítményének értékét mutatja, hogy előtte az Ázsia-bajnok, a világbajnok és az olimpiai bajnok végzett. Csapatban pedig ötödikként zártak a hölgyek, Babicz mellett Mónus Ágnes és Keresztes Adrienn révén – sajnos, egy rossz lövésen múlt az érem, így azonban az utolsó hiba miatt lecsúsztunk a bronzról.
Negyedik helyezések még érkeztek a ritmikus gimnasztikázóktól is: a csapat a két szerenkénti kategóriában végzett az orosz-kínai-japán hármas mögött, ugyanakkor Vass Dóra hetedik helye kiemelendő a karika-fináléban.
Két csapatunk győzelemmel lépett le a színről: reggel a kosárlabdázók kilenc emberrel is látványos sikert arattak az Arab Emírségek két honosított amerikaival felálló együttese ellen, a 19. helyért vívott találkozón (Morgen Ferdinánd és Kovács Ákos után a 220-as torony, Somogyi Gergely is leülni kényszerült az első negyed felénél). A Mohácsi-Szabó-Supola trió parádézott – a Morgen helyén játszó Mohácsi 20 pontot szórt, 80 százalékos dobóteljesítmény mellett –, így született meg a könnyed siker (84-62); megjegyzendő, hogy mindezt hétezer (!) néző látta a nagycsarnokban.
A magyar búcsúfellépés a pólósoké volt: legalábbis biztató, hogy a török felnőtt-válogatott ellen mennyire magabiztos játékot nyújtott a csapat (amely így 9. lett). Elsősorban a védekezés volt remek, de meglehetősen színes volt a támadópaletta is (gól centerből, átlövésből, betörésből, emberelőnyből) – a pálmát mindazonáltal Keresztes István svédcsavarja vitte el, amit zsenge tíz méterről engedett el a fiatal játékos, a labda pedig a harmadik negyed végét jelző dudaszóra megakadt a hálóban. Miután a törökök kissé nehezen viselték a vereséget, az utolsó negyedben nem nőtt a különbség (a vége 12-6 lett), mivel Székely Bulcsú utasítására játékosaink leginkább arra figyeltek, hogy meg ne sérüljenek hat nappal a junior vb rajtja előtt.