X. FISU Fórum és CESU Bizottsági ülés

2010. július 10. (szombat) 15:52 Írta: Varga Gábor    -    
Vigo, 2010. június 20 – június 27.
 
A X. FÓRUMOT a spanyolországi Vigoban tartották június utolsó hetében „Egyetemi sport: platform a változásokra” címmel. A 71 országból érkezett 269 hallgató és sportszervező azt vitatta meg, hogy milyen kívánatos válaszok lehetségesek azokra a kihívásokra, amelyekkel az egyetemi-főiskolai sport a gazdasági válság, a társadalmi változások és a globalizáció következményeként folyamatos szembesül. A résztvevők Nyilatkozatban fogalmazták meg a FÓRUM legfontosabb üzeneteit, amelynek magyar változata megtalálható a MEFS honlapján.
 
A X. FÓRUM-ot megelőző és követő napokban ülésezett a FISU/CESU bizottsága, amely – a helyi szervező bizottsággal együtt – ennek a FÓRUM-nak is rendezője, gazdája volt. Magyar részről csak a CESU Bizottság magyar tagja vett részt a FÓRUM-on. Hiába volt eredményes a MEFS Elméleti és Tudományos Bizottsága által kiírt pályázat, a MEFS pénzügyi helyzete, sajnálatos módon, nem tette lehetővé delegáció küldését, sőt, még egy esetleges kiutazás részleges anyagi támogatását sem.

További információ

vissza a tetejére