Másnap

2009. július 07. (kedd) 13:09 Írta: MEFS Web-szerkesztőség    -    
Rossz nap után általában jön, de ez fordítva is igaz. Amíg vasárnap aranyérmet ünnepeltünk, addig a hétfő a bosszankodásról szólt.

 

A férfi asztalitenisz-csapat és taekwondoban Tóth Balázs is nagyot küzdött, szerintünk megérdemelte volna, hogy továbbjusson, de végül mindkét sorozat a negyeddöntővel ért véget.
Az, hogy a pingpongos srácok hajszál híján ötödik meccsre vitték a Kína elleni párharcot, mindent elmond, hát még az, hogy 1-1-nél, a páros meccsen az első játszma megnyerése után a másodiktól is csak egy pontra voltak, innen kaptak ki. Jakab János aztán a negyedik mérkőzés ötödik szettjében 15-13-ra kapott csak ki. Pedig ha Jaki második egyese is megvan, akkor 2-2 és ha előtte még a páros is összejött volna…
„Számítottam rá, hogy nyerek. Keményen edzettem és nagyon boldog vagyok, hogy megérte! Szeretném megköszönni a szurkolóknak, akik hozzájárultak a sikeremhez és az edzőmnek is, aki segített megnyerni ezt az aranyérmet” – áradozott Aszkári Mehrán, a tékvandó 84 kilogrammos férfi mezőnyének bajnoka a UB2009 Reviewnak. Az iráni nyilatkozata azért figyelemre méltó, mert tőle kapott ki Balázs a negyeddöntőben úgy, hogy edzője az ugyanazon a szőnyegen előttük rendezett meccs után lökdöste a bírókat, mert másik tanítványa kikapott. Az iráni tréner mutatványa másfél órás csúszást jelentett a mi fiúnknak, az edző, második versenyzője és a bírók is eltűntek veszekedni ugyanis. Amikor aztán visszatértek, Mehrán színészkedett egy sort Balázs egyik félresikerült rúgása után és a végén már nem volt idő a sokadszori fordításra, az iráni nyert 7-6-ra.
Több örömünk volt a kosaras lányok produkciójában: ők pocsék első két negyed után főleg a szenzációs harmadiknak hála hosszabbításra mentették a Japán elleni meccset, amit aztán 95-94-re meg is nyertek!

 

További információ

vissza a tetejére